Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium, Washington D.C., valamint 6 állam ügyvédi képviselete pert indított az American Airlines és a US Airways ellen, hogy megakadályozzák a két cég 11 milliárd dollár értékű egyesülését – írja cikkében a CNN.
„Ha nem sikerül megakadályozni a folyamatot, akkor hamarosan létrejöhet a világ legnagyobb légitársasága. Ez pedig nagymértékben megnehezítené a belföldi, rivális fuvarozók helyzetét, továbbá a repülőjegyek árának növekedését és az utasok részére nyújtott szolgáltatások romlását eredményezné” – érveltek a felperesek.
Az összeolvadást megsínylő légitársaságok közös közleményben jelentették be, hogy határozott és erős ellenállásba kezdenek, és minden jogi lehetőséggel élni fognak annak érdekében, hogy megakadályozzák a két cég egyesülését.
Az American Airlines közleményben jelezte, hogy a Minisztérium helytelenül ítéli meg a szituációt. A két légitársaság hálózatának egyesítése célja az, hogy az utasok érdekeit szolgálja minden tekintetben.
Ha nem engedélyezik az egybeolvadást, akkor az utazóközönség elől vonják meg azt a lehetőséget, hogy egy sokkal változatosabb és szerteágazóbb útvonalhálózaton repüljenek, amely számos utazási lehetőséget kínál részükre.