Webáruházat nyitott a héten rajongói számára az ATR. A turbolégcsavaros repülőgépeket gyártó vállalat saját márkás termékeinek kínálatában a modellek és gyerekjátékok mellett ruházati és kisebb műszaki cikkek is fellelhetők.

A testvérvállalat Airbus után immáron a regionális repülőgépek gyártására szakosodott ATR-nek is van saját webáruháza, amely a világ bármely országába szállít megrendelői számára. Az áruház beszállítója a francia Socatec, amely a magyar vásárlók körében leginkább repülőgépmodelljeiről lehet ismert (korábban a Malév is készíttetett modellt ezzel a gyártóval), de a kínálatban hét csoportba szedve lehet számos egyéb, irodai, ruházati és utazás-kiegészítő termékek közül válogatni.


A gyűjtők számára a repülőgépmodellek jelenthetik a legnagyobb újdonságot, mivel gyári festést viselő, az új generációs 600-as típuscsaládot megörökítő modellek kereskedelmi forgalomban ez idáig nem igazán voltak kaphatók. Az ATR Take Away webáruház most azonban kétféle méretarányban is, a dolgozóasztalokon, vagy vitrinekben szolidabb helyet foglaló 1:500, valamint a látványosabb 1:100 méretben is elérhetővé tette a 42-600-as, valamint a 72-600-as szériákat.

Mindkét kiadás a főbb elemek összeillesztését igénylő snap-fit kategória terméke. Az állvánnyal kiállítható modellek a kisebbik méretben 14.90 euró, míg a nagyobb kivitelben 24.90 euró áron rendelhetők meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!