Magyarország legnagyobb légitársasága, a Wizz Air ma bejelentette, hogy újabb Airbus A320 repülőgéppel bővíti budapesti bázisát, ami által 20%-kal, mintegy 2,2 millióra növeli budapesti utasforgalmát a következő évben.

A hetedik budapesti gép 2013. március 13-án áll forgalomba és így a Wizz Air flottaberuházása félmilliárd dollár fölé emelkedik Magyarországon. A beruházás eredményeként 300 új, turizmussal és légiközlekedéssel kapcsolatos munkahely jön létre.

A 2012-ben elért 30%-os budapesti forgalombővülést követően a légitársaság tovább növeli a járatsűrűséget hat Budapestről induló útvonalon Dortmundba, Eindhovenbe, Kijevbe, Lárnakába, Malagába és Nápolyba, valamint visszaállítja a görögországi Thesszalonikibe közlekedő nyári járatot. A légitársaság összesen 30 útvonalon heti 155 járatot üzemeltet majd Budapestről a nyári időszakban.

A Wizz Air mostantól két új, régóta várt kényelmi szolgáltatást is kínál a Liszt Ferenc repülőtérről induló utasoknak. A Gyorsított Biztonsági Eljárás lehetővé teszi, hogy az utasok mindössze 1100 forintért elkerüljék a biztonsági ellenőrzésnél a sorban állást. Azok az utasok, akik a wizzair.com oldalon megvásárolják a Wizz Premium és Wizz Premium Plus kényelmi szolgáltatásait, ingyen élvezhetik a Gyorsított Biztonsági Eljárás előnyeit.

A Wizz Air továbbá mindössze 5500 forintos áron elérhetővé teszi a budapesti utasok számára a SkyCourt Business Lounge utasváró használatát, melynek révén a várakozó utasok hozzáférhetnek az üzleti váró által nyújtott térítésmentes szolgáltatásokhoz: a wifihez, valamint az étel- és ital választékhoz. Az új szolgáltatásokat a Wizz Air telefonos ügyfélszolgálatán keresztül vagy a repülőtéri jegykezeléskor lehet megvásárolni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaság bejelentette továbbá, hogy december 21-től a Wizz Air Budapest-Varsó járata a modlini repülőtér helyett a továbbiakban a város elsőszámú repterét, a varsói Chopin repülőteret használja. A modlini repülőtéren több működési nehézség volt tapasztalható, ami miatt a járatokat gyakran átirányították vagy törölték. Ezzel a lépéssel a Wizz Air célja az, hogy az útvonalat leginkább használó időérzékeny üzleti utasai számára minimalizálja a fennakadások esélyét.

„A Wizz Air ismételten tanújelét adja Magyarország melletti elkötelezettségének” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. „Mostani budapesti beruházásunk és fejlesztésünk hozzájárul Magyarország gazdasági fejlődéséhez, és a Wizz Air hetedik itt állomásoztatott repülőgépe újabb 300 új munkahelyet teremt majd a turizmus és légiközlekedés területén.

A Wizz Air egy valódi „hazai légitársaság” és ennek megfelelően is cselekszik. Eddig is széleskörű kényelmi szolgáltatásainkat kiegészítve az új Gyorsított Biztonsági Eljárás és a SkyCourt Lounge hozzáférés lehetővé teszi, hogy a legnagyobb mértékben megfeleljünk utasaink eltérő elvárásainak. A Wizz Air utasai immár saját igényeikhez igazított üzleti szolgáltatás-csomagokat állíthatnak össze”- tette hozzá Váradi József.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!