A Magyarország és Fehéroroszország közötti együttműködési lehetőségekről tárgyalt kedden Budapesten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Alena Kupcsina fehérorosz külügyminiszter-helyettessel – adta hírül az MTI.

A megbeszélésen a felek megállapították, hogy az országok közötti közvetlen légi járatok hozzájárulnak a gazdasági és kulturális kapcsolatok dinamizálásához, ezért nyártól közvetlen légi járat indul a Minszk-Budapest-Belgrád útvonalon. Az ehhez szükséges nemzetközi egyezményeket hamarosan megkötik.

Amint arról az AIRportal.hu már márciusban beszámolt a Belavia, Fehérorszország nemzeti légitársasága idén nyáron tervezi elindítani első járatát a szerb fővárosba és repülőgépek a tervek szerint Budapesten is leszállnak majd, ezáltal további két desztinációval bővítve a Ferihegyről közvetlenül elérhető városok számát. Előzetes információk szerint a légitársaság Budapest – Belgrád szektorra is árusítani kíván jegyeket.

Nem példa nélküli, hogy egy harmadik ország légitársasága üzemeltethet járatokat Budapestről egy másik környező repülőtérre. Mint ismeretes, a Qatar Airways a Malév csődjét követően a Budapest – Zágráb viszonylatra kapta meg az üzemelési jogokat. Bár az államtitkárság szűkszavú közleménye erre nem tér ki, feltehetően a ma megkötött megállapodás a fehérorosz Belavia részére megadja majd a lehetőséget a Budapest – Belgrád szakaszra történő jegyértékesítésre is.

Az útvonal 2012. február 3-ig a Malév egyik legforgalmasabb járata volt, elsősorban a sok átszálló utas miatt, akik Belgrádból indulva, Budapesten keresztül juthattak el célállomásukra, az akkor még létező hosszútávú járatok, vagy éppen a sokkal szerteágazóbb középtávú útvonalhálózat által. A magyar nemzeti légitársaság csődje miatt a két főváros között azonban megszűnt a légi összeköttetés.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Belavia először 2012. novemberében jelentkezett be belgrádi repülési jogokért a szerb közlekedési minisztériumnál, miután a két ország képviselői kétoldalú együttműködési szerződést írtak alá. A légitársaságnak egyébként nem ez volt az első próbálkozása, hogy Szerbiába repüljön. Pár éve télen szeretett volna charterjáratokat üzemeltetni Niš városába, azonban a fuvarozó cég nem tudott megállapodni a várost körülvevő szállodákkal, így a terveket elvetették.

Belgrádba már több volt szovjet tagállam üzemeltetett járatokat, úgymint az airBaltic, valamint az üzbég Uzbekistan Airlines is, amely New York-i járatát üzemeltette a szerb fővároson keresztül.

Annak ellenére, hogy a fehérorosz, és szerb főváros között nem lehet nagyobb utasforgalomra számítani, a Belavia a kiterjedt oroszországi útvonalhálózatával az átszálló utasok számára rendkívül vonzó lehet. A légitársaság flottájában megtalálhatóak az olyan kisebb típusok is, mint az Embraer 175-ös, vagy a Canadair CRJ-200-asok.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!