Ma délután 12:40-kor landolt a szkopjei Nagy Sándor nemzetközi repülőtéren a flydubai első járata – tájékoztatta az AIRportal.hu-t a légitársaság sajtóosztálya.

Vízsugaras köszöntéssel fogadta a flydubai első járatát a szkopjei Nagy Sándor nemzetközi repülőtér. A járattal érkezett Ghaith Al Ghaith, a légitársaság vezérigazgatója is, akit a Macedón Köztársaság közlekedési minisztere fogadott. Al Ghaith a sajtótájékoztató beszédében elmondta, hogy az idei évben hálózatfejlesztési programjuk 40%-át koncentrálták a kelet-európai régióra, amelyet kulcsfontosságúnak tekintenek.

Szkopje ebben a hónapban már a második kelet-európai város, ahová a flydubai járatot nyit. Október 1-jén érkezett meg ugyanis Bukarestbe az első járatuk. A légitársaság 15 célállomást kínál Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Románia, Oroszország, Szerbia, Türkmenisztán, Ukrajna és a mai naptól Macedónia fővárosaiba.

A romániai járatnyitás kapcsán érdeklődtünk a légitársaságnál, hogy terveznek-e budapesti járatot nyitni. A válaszukban akkor is hangsúlyozták a kelet-európai régió fontosságát azonban a magyar főváros repülőtere, mint mondták kívül esik hatósugarukon.

A flydubai ezentúl heti két alkalommal, hétfőnként és csütörtökönként repül 189 üléses Boeing 737-800 típusú repülőgépeivel a Macedón Köztársaság fővárosába. Az FZ791-es járat reggel 09:15-kor indul a dubai repülőtér 2-es termináljáról és a menetrend szerint 12:40-kor érkezik meg Szkopjébe.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A visszautat teljesítő 792-es járat wingletes Boeingje 13:25-kor startol és este 20:35-kor landol a dubai repülőtéren (minden esetben helyi idők kerültek feltüntetésre).

Ünnepi torta, repülőgépmakett és csinos utaskísérők a szkopjei járatnyitáson (Fotó: flydubai)


A flydubai oldalunknak adott tájékoztatása szerint egy oda-vissza útra szóló jegy 2380 dirham (kb. 495 EUR) ártól foglalható, amely tartalmazza az illetékeket, 20kg tömegű poggyászt, 7kg tömegű kézipoggyászt, valamint egy külön, kimondottan laptop-, vagy más kisebb méretű kézitáskát is. 100 dirham (kb. 21 EUR) különdíj megfizetésével pedig már nagyobb lábteret nyújtó ülés is foglalható a fedélzeten.

A légitársaság bár low-cost modellben működik mégis számos szolgáltatásával a hagyományos légitársasági modellt képviseli. A fedélzeten például minden ülés háttámlájába épített (10 dirhamért igénybe vehető) szórakoztató rendszer, catering és vámmentes vásárlási szolgáltatás várja az utasokat.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!