A Jet Airways igazgatósága megerősítette azon híreszteléseket, melyek szerint a légitársaság tárgyalásokat folytat az Etihad Airways-szel. Az indiai légitársaság a mai napon nyújtott be kérelmeket a helyi tőzsdére, mely lehetővé tenné, hogy a jövőben az Etihad Airways felvásárolhassa a vállalat részvényeinek 24%-át – adta hírül az ATW Online szakmai hírportál.
AF-KLM, Etihad és Air Berlin együttműködés jött létre
Az Etihad Airways számára ez az üzleti lehetőség nem olyan régen vált elérhetővé, ugyanis az indiai kormány 2012. szeptemberében tette lehetővé, hogy az indiai légitársaságokba külföldi cégek is invesztálhassanak pénzt, jelentősen emelve ezáltal a helyi vállalatok tőkéjét. A kormány a társaság részvényeinek maximum 49%-át teszi eladhatóvá, hiszen így a hazai vállalatok maradnak a többségi tulajdonosok.
A Jet Airways munkatársai kihangsúlyozták, hogy megállapodás még nem történt, a két fél egyelőre csak tárgyalásokat folytat egymással. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a két légitársaság az új kormányrendelet minden egyes pontjának szeretne megfelelni, így az egyeztetések sokáig fognak tartani, konkrét időpontról nem esett szó.
Az Etihad Airways részéről nem érkezett hivatalos megerősítés, ám a társaság vezérigazgatója az elmúlt hónapban elismerte, hogy látnak fantáziát a gyorsan fejlődő indiai piacban.