Kigördült a toulouse-i gyárkomplexum festőhangárjából az első Airbus A350XWB. Az MSN001-es prototípus ezzel még közelebb került az idén nyárra tervezett első felszállás teljesítéséhez.

Elkészült az első Airbus A350XWB festése. A kigördülési ceremónia keretében most először csodálhatták meg a gyártó munkatársai és vendégei, hogy milyen is teljes pompájában a vadonatúj A350-es.

A festési munkálatok alig hét napot vettek igénybe. Eddig tartott, amíg a 66.89 méteres törzshosszal és 64.8 méteres szárnyfesztávval bíró kéthajtóműves szélestörzsű típus minden részletét az Airbus aktuális házi színeire festették.


Az előbb említett méretekből az új típuscsalád adatait jól ismerőknek rögtön kitűnik, hogy az Airbus A350XWB prototípusa egész pontosan egy A350-900-as modell, amely az alapváltozathoz képest 6.35 méterrel hosszabb törzzsel rendelkezik.

Az A350-es program ütemezése szerint ugyanis először az A350-900-ast vezetik be a forgalomba. A rövidebb törzsű 800-as széria 2016-ban, míg a legnagyobb, 1000-es típusváltozat 2017-ben kerülhet első üzemeltetőjéhez a gyártó korábban közölt tervei szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Most, hogy a festés elkészült a prototípus még közelebb került az első felszállás teljesítéséhez, de előtte még egy sor ellenőrző teszt vár a Rolls-Royce Trent XWB hajtóművekkel szerelt gépre. A földi gurulási tesztek sikeres befejeztével azonban minden akadály elhárul az elől, hogy az A350XWB még az idei nyár folyamán a levegőbe emelkedhessen.

A képre kattintva galéria nyílik! (Fotók: Airbus)


Az A350XWB, vagyis eXtra-Wide-Body nem véletlenül kapta nevét. Az Airbus tervezői mindent megtettek azért, hogy egy igazán kényelmes hosszú távú járatokat teljesítő repülőgépet készítsenek. Az A350-esek kabinja nemcsak csendes, hanem tágas is. A kompozit típus utastere 12.7 centiméterrel szélesebb, mint legközvetlenebb piaci konkurensének, a Boeing 787-es Dreamlinernek.

Az 5.58 méter széles utaskabinban több fejtér, méretesebb ablakok és nagyobb csomagtartórekeszek is várják az utasokat. A légitársaságokat pedig a típus nagyszerű üzemeltetési mutatóival igyekszik megnyerni a toulouse-i vállalat. A gyáriak ígérete szerint a legújabb aerodinamikai megoldásoknak és korszerű technológiáknak köszönhetően az A350-es 25%-kal lesz költséghatékonyabb, mint a Boeing 777-es típusa és 6%-kal, mint a 787-es Dreamliner.

Az Airbus adatbázisa szerint máig összesen 616 rendelés érkezett az A350-es típuscsaládra. Legutóbb az International Airlines Group (IAG) bővítette a megrendelői listát. A British Airways számára kötöttek vásárlási előszerződést 18+18 darab A350-1000XWB-re.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!