Megszerezte az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) engedélyét az Airbus A321-es típus is, így az A319, és A320-as repülőgépek után ez a harmadik egyfolyosós repülőgépe az európai repülőgépgyárnak, melyre az új fejlesztésű Sharkleteket fogják felszerelni. Az engedélyek egyelőre csak a CFM56-os hajtóművel ellátott példányokra vonatkoznak.

Az első Sharkletes A321-es várhatóan szeptemberben fog szolgálatba állni a Finnair légitársaságnál, miután a hitelesítéshez szükséges berepülési program befejeződött. A hatósági engedélyezéshez szükséges repüléseket még júliusban megkezdik a gyár mérnökei. A típus IAE V2500-as hajtóművekkel ellátott változatának engedélyeztetése is még idén várható, az ugyanilyen erőforrásokkal szerelt Airbus A319-essel együtt.

A Sharkletek az A319-es, A320-as és A321-es típusváltozatok opcionális tartozékai. Az európai gyártó új szárnyvég-technológiája elsőként az A320-ason jelent meg, és már 2012 végén megkapta a repüléshez szükséges engedélyeket. Az A319-est követően pedig a leghosszabb törzsű A321-es állhat forgalomba az elsősorban üzemanyag fogyasztás csökkentését segítő szárnyvégi kiegészítővel. A gyár adatai szerint az újítással a légitársaságok akár 4 százalékos megtakarítást is elérhetnek a hosszabb utakon.


Az új szárnyvégekkel ellátott Airbus-ok 2012-es szolgálatba állásuk óta rendkívül nagy népszerűségre tettek szert a légi fuvarozók körében. Ezt bizonyítja az a számadat, miszerint 2013. első felében átadott A320-as családhoz tartozó repülőgépeknek körülbelül 50 százaléka már az új 2,4 méteres szárnyvéggel volt felszerelve.

Ezidáig 82 darab Sharkletes Airbus A320-as került átadásra 28 különböző légitársaságnak a világon, összesen pedig 44 légitársaságtól érkeztek megrendelések az új szárnyvég-technológiával szerelt repülőgépekre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A régi wingtip-fence és a Sharklet a Wizz Air Airbus A320-as gépein.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!