Eltérítették az Ethiopian Airlines mai, eredetileg Addisz-Abebából Rómába tartó járatát. A Boeing 767-300ER típusú repülőgép Genfben szállt le. A légitársaság és a repülőtéri hatóságok tájékoztatása szerint az utasok és a hajózók biztonságban vannak, személyi sérülés nem történt. Az eltérítőt, aki a gép másodpilótája volt letartóztatták.

Az Ethiopian Airlines hivatalos közleménye szerint az Addisz-Abebából éjjel 00:30-kor indult 702-es számú járatuk hajnali 04:40-kor kellett volna, hogy az olasz fővárosba, Rómába, a Fiumicino repülőtérre érkezzen, azonban eltérítés áldozata lett.

A genfi repülőtér tájékoztatása alapján az eltérített Boeing 767-300ER (ET-AMF) ma reggel 06:00-kor ért földet. A repülőteret lezárták, a terrorelhárítók megkezdték mentést. A gép evakuálása 08:00 óra tájt vette kezdetét. A fedélzeten tartózkodó mintegy 200 utast és a repülőgép személyzetét biztonságba helyezték. Az eltérítést végző személyt, aki az Ethiopian Airlines pilótája letartóztatták. A férfi még előzőleg, a leszállás előtt menedékjogot kért.

Sajtóértesülések szerint a járatot a másodpilóta Szudán légterében térítette el, miközben a kapitány a mosdóba távozott, ő magára zárta a pilótafülke ajtaját.

A légitársaság sietett jelezni, mindent megtesznek annak érdekében, hogy az utasokat minél előbb a tervezett célállomásukra jutassák.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Ethiopian Airlines flottája összesen 13 darab Boeing 767-300ER típussal rendelkezik. A ma eltérített ET-AMF lajstromú gép 2007 júniusa óta szolgál az etióp légitársaság kötelékében, előtte a kínai Hainan Airlines üzemeltette (B-2561), amelynek színeiben korábban – amíg voltak pekingi járatok – többször is megfordult Budapesten.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!