A330-as üzemeltető lett a Tunisair, miután a légitársaság június 9-én Toulouse-ban, Mahmoud Ben Romdhane, a tuniszi kormány közlekedési miniszterének jelenlétében ünnepélyesen is átvette az első ilyen szélestörzsű típusát. Az A330-200-as új színt hoz, mivel nemcsak teljesítménye, hanem fedélzeti kényelme is túltesz a flotta eddigi típusain.
Túl az 1500 megrendelésen az A330-as család
Két vevő maradt az A350-800-asra
A Tunisair eredetileg még 2008-ban, alapításának 60. évfordulója évében kötött egy komoly szerződést közvetlenül az Airbus gyárral, összesen tizenhat utasszállító repülőgépre szólóan. Az akkori megállapodás szerint, modernizálandó a flottát a légitársaság tíz darab A320-as mellett három darab A330-200-ast és három darab A350-800-ast is rendelt magának.
A legújabb generációs, kompozit építésű A350-es azonban időközben „kikopott” a szerződésekből, a Tunisair elállt a megrendelésétől – ahogy tette azt sok más légitársaság is, amelyek a legrövidebb törzsű, 280 utas befogadására képes A350-esből rendeltek. Az A350-800-as programja jelenleg mindössze 16 gépen áll.
A Tunisair egyébként egyáltalán nem indokolta a lépését, a döntésre is csak a légiközlekedési szaksajtó lett figyelmes, amikor 2013 nyarán feltűnt, hogy az Airbus rendelésösszesítő tábláiban már nem szerepel a tuniszi igény, amely ráadásul konverziót sem nyert, mert a Lybian Airlines, az AWAS lízingcég, vagy a Hawaiian Airlines például ezt a megoldást választották. Nem feledhető azonban, hogy Tunéziának nem pusztán az A350-800-as kapacitásaival lehetett problémája, hanem a 2010 végén kirobbant Jázminos forradalom, az általa generált gazdasági-politikai helyzet is alaposan rányomhatta a bélyegét a nemzeti légitársaság flottafejlesztési programjára.
Az A320-asok és A330-asok vétele azonban érvényben van. A tegnap átvett első A330-200-as négy A319-eshez és tizenöt A320-ashoz csatlakozott a flottában. A Tunisair ráadásul régóta ügyfele az Airbusnak. A légitársaság annak idején még 1980-ban rendelt először az európai repülőgépgyártól A300B4 típust, majd 1988-ban következett az első A320-as megrendelés, és 2006-ban az első A319-es szerződés, amely azért volt különleges, mert a tunéziai légitársaság az afrikai kontinensen először vezette be vele a típus megnövelt hatótávú változatát.
A legutóbbi ünnepély pedig az A330-asnak szól, azért is mert a Tunisair először vette a flottájába a típust és így az Airbus is egy új üzemeltetőt köszönthetett a kiváltképp népszerű, immáron több mint 1500 példányban értékesített kéthajtóműves szelestörzsűje számára. Az A330-as továbbá a Tunisair zászlóshajójává is lépett elő, mivel ez most méretre és teljesítményre is legnagyobb gép a flottában, ezért sem maradhatott el a tuniszi reptéren a diadalív vízsugaras köszöntés és az a kisebb népünnepély, amellyel a gépet fogadták.
A Rolls-Royce Trent 700 hajtóművekkel rendelt A330-200-as a Tunisair kabinkonfigurációjában összesen 266 utast vehet a fedélzetére. A kétosztályos elrendezés alapján ez azt jelenti, hogy 24-en foglalhatnak helyet a business és 242-en a turista osztályon. A kényelmet és a kellemes időtöltést a legújabb generációs fedélzeti szórakoztató rendszer, valamint WiFi csatlakozási lehetőség is szolgálja.
Korábbi menetrendi információk alapján a Tunisair Dubajt, Párizst és Isztambult szemelte ki az A330-as első menetrendszerű úti céljaiul, miután várhatóan szeptember végén a típus teljesítményéhez méltó hosszú távú járaton, Montréalba is indulnak járatok.