Romlott a pénzügyi eredménye az első félévben a Bombardier-nek, de a tulajdonosok nem aggódnak, szerintük a legjobb úton haladnak a terveik megvalósítása felé.

Grafika: Bombardier | © AIRportal.hu

Grafika: Bombardier

A kanadai, közlekedési eszközöket gyártó társaság legfrissebb pénzügyi jelentése szerint 2016 első félévben árbevétele 8,8 százalékkal 8,2 milliárd dollárra csökkent, ezen belül a kereskedelmi gépeket gyártó részleg 1,3, a business jetekkel foglalkozó ágazat pedig 2,7 milliárd dollár bevételre tett szert. Előbbi 17,1 százalékkal utóbbi pedig 8,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi szinthez képest.

A társaság teljes egésze 195 milliós üzemi veszteséget hozott össze a január-júniusi időszakban, egy évvel korábban 454 millió dollár nyereséggel üzemelt a cég. A business jet részleg nyereségesen tudott működni, sőt, növelte is üzemi eredményét a tavalyi 215 millióról 294 millió dollárra. A kereskedelmi géptípusokkal, így a CSeriessel is foglalkozó szegmens viszont mélyrepülésbe kezdett: a CSeries program költségei miatt az üzemi eredmény a tavalyi 19 millió dollár veszteség után idén 652 millió veszteség lett.

Az eredmények azt mutatják, hogy a Bombardier működése nem csak üzemi szinten fordult veszteségbe, adózott eredménye is a negatív tartományba sodródott. 2015 első félévében 225 millió dolláros pluszban voltak, most viszont 628 milliós mínuszt mutat a könyvelés.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ennek ellenére a Bombardier optimista hangulatú közleményt jelentetett meg, mint írták, a legjobb úton vannak, hogy teljesítsék a 2020-ig tartó programjukat, amely a stabil jövedelmezőség felé viszi a társaságot. Mindezek mellett a cég vezetése biztos abban, hogy sikerül az év végére várt számokat teljesíteni, így nem is változtattak az előrejelzésen: továbbra is 16,5-17,5 milliárd dollár bevételt és 200-400 millió dollár üzemi eredményt várnak.