Megkezdi a genfi bázis átalakítását a Swiss, Cointrinről a jövőben csak CSeries-ek közlekednek majd a Lufthansa leányvállalatának színeiben.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A légitársaság honlapján jelentette be, hogy a következő Bombardier CS100-as átvételével megkezdi a genfi bázis üzemének teljes átalakítását, a jövőben csak a kanadai gyártó legújabb típusával, a CSeries-zel repülik majd a járatokat. Ezzel pedig egyben kifejezték elköteleződésüket a nyugat-svájci bázis mellett, amelynek léte is kérdésessé vált tavaly nyáron.

A Swiss közleményében azt írta, március 26-án, azaz vasárnap veszik át a következő CS100-asukat, ez lesz az első, amely a genfi bázisra kerül. Ezt követi a svájci légitársaság első CS300-asa, amely szintén Genfbe kerül majd, amikor májusban hazarepülik Kanadából. A tervek szerint 2018 végére a Swiss genfi központjában már csak CSeries gépek lesznek, ekkorra a svájciak már megkapják mind a harminc gépüket a Bombardiertől.

A CS100-asok Európán belüli útvonalakon használják majd, egyebek közt London-Heathrow-ra, Dublinba és Athénba járnak majd a 125 székes CS100-asokkal és 145 férőhelyes CS300-asokkal. A gépek érkezésével a Swiss kivonja az összes Airbus A320-ast Genfből, jelenleg hét ilyen gép üzemel ezen a bázison.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Swiss hosszútávú jártatokat is üzemeltet a nyugat-svájci városból, arról egyelőre nincs információnk, hogy ezeket megszünteti-e a légitársaság.

Tavaly nyári lapértesülések vetették fel, hogy a Lufthansa elvenné a Swisstől a genfi bázis üzemeltetését és az Eurowings fapados leányára bízná, ha nem sikerül rentábilissá alakítani az ottani üzemelést. Sajtóhírek szerint az Eurowings el is kezdte kidolgozni üzleti tervét, viszont úgy tűnik a Swiss sem tétlenkedett és a CSeries költséghatékonyságával is oldaná meg az üzemelés rentábilissá tételét.