Hét százalékkal növelte bevételét az Airbus, de a kiigazított üzemi eredmény így is a felére csökkent az első negyedévben. Ellentételezésként az adózott eredmény 50 százalékkal lett magasabb az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A toulouse-i repülőgépgyártó lapunkhoz eljuttatott üzleti jelentésében azt írta, árbevétele 7 százalékkal 12,9 milliárd euróra növekedett, elsősorban a kereskedelmi típusokkal foglalkozó üzletág 13 százalékos növekedésének köszönhetően. A társaság kiigazított üzemi eredménye 498 millió euróról 52 százalékos csökkenéssel 240 millió euróra módosult, a háttérben részben akvizíciók és felszámolások és átalakítások költségei húzódnak meg.
Az adózott eredmény viszont pont ugyanekkora mértékben, azaz 52 százalékkal javult az egy évvel korábbihoz képest és 608 millió eurót tett ki.
Pozitívumként említhető az Airbus életében, hogy jól haladnak az A350 XWB gyártásának felfuttatásával, az első negyedévben 14 gépet adtak át, és az A320neók is sorban készülnek, 26-ot adtak át az év első három hónapjában 14 ügyfélnek, és az első A321neót is leszállították. Negatívum viszont, hogy a Pratt továbbra sem oldotta meg az áttételes hajtóművük (GTF) minden problémáját, és ez számos üzemeltetőt érint. A Pratt az év végig kapott haladékot, az Airbus a gyártás felfuttatását csak a hibajavítások utánra, az év végétől ütemezte.
Szintén negatívum a toulouse-iak életében, hogy az első negyedévben a géplemondásokat is figyelembe véve összesen hat gépet adtak el 3,8 milliárd euró értékben. Ennél még a tavalyi, lapos első negyedévben is többre kötöttek szerződést, akkor 10 gép talált gazdára. A rendelésállomány összesen 6744 gépből állt, ennek értéke 1030 milliárd euró volt, 3 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly ugyanilyenkor.
A helikopterbiznisz az első negyedévben veszteséges lett: hiába növekedett a megrendelések száma 51-ről 60-ra, részben a H225-ös gépek földre kényszerítése miatt a plusz költségek miatt 2 milliós mínuszba fordult a szektor teljesítménye szemben az egy évvel korábbi 33 milliós nyereséggel.