Kevesebb géppel repül a téli menetrendben a Ryanair, hogy elejét vegye a további járatbeszüntetéseknek – közölte az ír fapados lapunkkal.
A Ryanair tájékoztatása szerint a téli menetrendi időszakban 25 géppel kevesebbet üzemeltetnek majd novembertől és tíz géppel kevesebb áll forgalomba 2018 áprilisától, hogy tartani tudják a menetrendet. Ezzel a lépéssel a légicég szerint kiküszöbölhetőek a további járattörlések, mert a kisebb bővülés miatt jobban tudnak a humán-erőforrással gazdálkodni.
Emellett biztosítható az októberi, novemberi és decemberi szabadságok kiadása, és január elsejével úgy kezdik az évet, hogy nem lesz kiadatlan szabadság az előző évből.
A visszafogott fejlődés azonban a Ryanair utasai számára is jár némi kellemetlenséggel, mivel meg kell változtatni a téli menetrendet. Átlagosan repterenként napi egy járatot és összesen 400 ezer utast érintenek ezek a változások, és sok járatra még egyáltalán nincs foglalás. Az érintett utasokat e-mailben tájékoztatják a változásról, alternatív eljutási lehetőséget, vagy teljes visszatérítést ajánlanak fel és biztosítanak egy 40 eurós kupont is, amelyek október és 2018 márciusa közötti bármilyen járatra beválthatnak.
A légicég összesen 34 útvonalon szünteti be járatait, ezek között nincs budapesti.
A Ryanair közleményében megköszönte annak a 4200 pilótának a kitartását, akik az elmúlt napokban is dolgoztak, és hangsúlyozták, hogy a téli menetrendi módosítás miatt senkinek nem kell lemondania a szabadságáról.
A módosítások miatt a Ryanair csökkentette éves utasforgalmi kilátásait is: jelen becslések szerint márciusig az előre tervezett 9 százalék helyett 4 százalék lesz a bővülés mértéke, a teljes éves forgalom pedig 131 helyett 129 millió körül várható, de ez még így is 7,5 százalékkal meghaladja a 2016-os szintet. A nyári flotta csökkentése miatt 2019 márciusáig az éves gördülő utasforgalom 142 helyett 138 millió lehet.
A járattörlések teljes költsége 25 millió euró körül alakulhat, és a marzs is csökkenhet, de az adózott eredményre nem lesz kihatással, azt a továbbiakban is 1,4 milliárd euró köre várják.