Az Austrian Airlines is bevezeti a premium economy kabinterméket és árkategóriát jövőre a nyári menetrend életbe lépésével a hosszútávú járatokon. A flotta átalakítása már elkezdődött.

A légitársaság tájékoztatása szerint az új kabintermék az összes hosszútávú járaton elérhetővé válik a 2018-as nyári menetrendi időszaktól, a március 6-a után induló járatokra már foglalni is lehet ezt az árkategóriát.

A termék bevezetéséhez új székeket is be kell szerelni az Austrian mind a tizenegy szélestörzsű gépén. A munkák az első 767-esen már meg is kezdődtek és márciusig mindegyik géppel végeznek a szakemberek. A tizenkettedik, a korábban a Varig és az Aeromexico által is használt, 16 éves Boeing 777-es pedig már az új kabinberendezéssel érkezik a flottába.

Az Austrian egyik Boeing 777-ese landolás közben Bécs-Schwechat repülőterén. Fotó: AIRportal.hu

Az új osztályon a német ZIM üléseit helyezik el, a székköz 38 hüvelyk, azaz 97 centiméter lesz, ez 8 hüvelykkel nagyobb, mint most a turista osztályon a Boeing 767-esek esetében. Minden széknél lesz áramforrás és USB csatlakozó, a szórakoztató központ kínálatát 12 hüvelykes érintőképernyőn jelenítik meg. A székek 40 fogban dönthetőek, szélességük pedig 19 hüvelyk, 48,3 centiméter lesz.

Az utasokat üdvözlő itallal fogadják a fedélzeten, helyet foglalva pedig menükártyáról választhatják ki, hogy milyen ételt szeretnének fogyasztani kínai porcelán tányérról. Ami a csomagokat illeti: a kézipoggyász mellé az utasok két poggyászt is feladhatnak egyenként 23 kilogrammos súlyhatárral.

Andreas Otto, a légitársaság kereskedelmi igazgatója a premium economy bevezetését kiemelkedően fontos lépésnek nevezte a légitársaság életében, mivel ezzel olyan terméket tudnak a kevésbé árérzékeny utasoknak kínálni, amely jobb utazási élményt biztosít számukra és ezért hajlandóak többet fizetni.