Néhány pontot még tisztázni kell, de ez év végéig lezárhatják a tárgyalásokat a tunéziai és az európai uniós illetékesek az Open Skies-egyezményről. Akár már jövő márciustól „nyitottá” válhat az égbolt az észak-afrikai ország felett, bár a főváros, Tunisz reptere csak később válhat szabadon elérhetővé uniós légitársaságoknak.

Fotó: Tunisair | © AIRportal.hu

Fotó: Tunisair

Úgy számol az egyik tunéziai miniszter, hogy az idén év végéig sikerül lezárni a tárgyalásokat az Európai Unióval az úgynevezett Open Skies-egyezményről – írja a ch-aviation portál.

Szelma Ellúmi turizmusért és kézműiparért felelős tárcavezető szerint így akár már 2017 márciusában, a tavaszi menetrenddel érvénybe is léphet a „nyitott égboltról” szóló megállapodás, és a két ország légitársaságai szabadon – a rendelkezésre álló reptéri résidők (slotok) függvényében – indíthatnak járatot Tunézia és az uniós tagállamok között.

Ugyanakkor a miniszter azt is hangsúlyozta: néhány vitás pontot még rendezni kell. Ezek között szerepel, hogy

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

a főváros Tunis-Carthage repülőterét csak 2018-tól, vagy 2019-től használhatnák kötöttségek nélkül a külföldi légitársaságok.

Az ország többi helyszíne, így például a turistaközpontok közelében fekvő, néhány éves Enfidha-reptér vagy Djerba azonban korlátozástól mentesen fogadhatna uniós járatokat.

A fővárosi repteret illető szigor időt adna a miniszter szavai szerint arra, hogy a nemzeti légitársaság, a Tunisair felkészülhessen a rendkívül éles versenyhelyzetre. Vélekedése szerint hasonló lenne az Open Skies-egyezmény hatása, mint a tíz éve érvénybe lépett ugyanilyen megállapodás Marokkó és az unió között.

A Tunisair versenyképesebbé tételét célzó lépések között volt eddig, hogy a cég megvált dolgozóinak 12 százalékától, mintegy ezer munkavállalótól, valamint hogy augusztusban megváltoztatták a repülőgép-rendelésüket is.

Az Airbustól a Tunisair a szerződés módosítása után öt darab A320neo-t vár a jövőben, így törölték egy A330-200-asra és négy A320ceo-ra szóló megrendelésüket.

A cég tavaly vett át két A330-200-ast a megrendelt háromból, ezek a legfontosabb, nagy forgalmú európai járatain, valamint Montréalba közlekednek.

Az ország kormányzata emellett azt is tervezi, hogy létrehoz egy valódi fapados légitársaságot, amely a Ryanair és az Easyjet méltó ellenfele lehet majd.

A ch-aviation egy korábbi cikke szerint 2015-ben például a Ryanair vezetője, Michael O’Leary arról beszélt, hogy nagyon szívesen indítanának Európából járatokat Tunéziába – más régiós országok mellett –, ezért tárgyaltak a szükséges engedélyekről. Egyébként a tuniszi reptérre közlekedik a Eurowings, az XL Airways és szezonálisan a Vueling is, a délebbi nyaralóhelyekre pedig más hasonló légicégek.

Ismert, az ilyen nyitott égbolt-megállapodás után Marokkóba is számos járatot nyitott például az Easyjet és a Ryanair is, több uniós városból. De az Izraellel kötött hasonló egyezménynek köszönhető például utóbbi légitársaság Budapest-Eilat járata is. Így a magyar utazók akár abban is reménykedhetnek, hogy Tunéziába is indít valamelyik nálunk is bázissal rendelkező fapados cég. Hiszen az észak-afrikai ország iránt az utóbbi évek belpolitikai viharai, illetve a terrormerényletek ellenére is még mindig viszonylag jelentős a turisztikai érdeklődés, hazánkból is.

Így reklámozza a montréali járatát a Tunisair

Forrás: Tunisair la Compagnie Aérienne Nationale

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!