Jelentős mérföldkővel ünnepelte alapításának 15. évfordulóját a Wizz Air low-cost légitársaság, amikor 200 milliomodik utasát üdvözölte járatain – közölte a légitársaság.

A Wizz Air első járata 2004. május 19-én szállt fel Katowicéből London Luton úti céllal. A légitársaság flottája mára 112 Airbus repülőgépet számlál, köztük a legmodernebb technológiát képviselő A321neo-t, amely a Pratt & Whitney hajtóművének köszönhetően a világ leghatékonyabb egyfolyosós kabinnal rendelkező repülőgépe.

A típus kiemelkedő üzemanyag-hatékonyságának és 239 kényelmes ülésének köszönhetően az A321neóval repülő utasok abban is biztosak lehetnek, hogy a lehető legkisebb mértékben terhelik meg a környezetet.

Az elmúlt 15 év sikerei mellett a Wizz Air számos eredményre lehetett büszke az elmúlt 12 hónapban is. A vállalat a bécsi nemzetközi repülőtéren nyitott új bázisával felpezsdítette az osztrák légiközlekedési piacot (számos más piaci szereplővel együtt – s Szerk.).

Az Egyesült Királyságban megalapították a Wizz Air UK leányvállalatot, amely rövidesen 11 vadonatúj Airbus A320 és A321 repülőgépet üzemeltet majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A flotta fogadta századik, egyedi festéssel érkező repülőgépét, és Budapesten megnyitotta kapuit a Wizz Air Training Centre, a 30 millió eurós befektetéssel felépített modern oktatási központ. Krakkóban megnyílt a legújabb lengyelországi bázis, a folyamatosan bővülő Wizz Air flottába pedig megérkezett az első két új generációs A321neo repülőgép, amelyből összesen 256 darabot rendelt a vállalat.

Fotó: AIRportal.hu

A WIZZ 2015 októberében érte el a 100 millió szállított utas mérföldkövet, és alig négy évre volt szüksége, hogy megduplázza ezt az utasszámot. Tizenöt éves születésnapjára már 200 millió utas bizalmát és hűségét érdemelte ki Wizz Air.

Ezt a mérföldkövet a légitársaság utasaival is megünnepelte: a hétfői Kijev–Katowice járaton utazókat 200 eurós utalvánnyal és ünnepséggel várták a Wizz Air és a katowicei nemzetközi repülőtér munkatársai.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: „Az első járatunk 2004-ben Lengyelországból az Egyesült Királyságba tartott, és ma, 15 évvel később, azt ünnepelhetjük, hogy 200 millió utas választotta légitársaságunkat 44 ország 146 repülőteréről. Elsősorban munkatársainknak köszönhető, hogy elértük ezt a mérföldkövet, de négy további tényező is kulcsszerepet játszott abban, hogy a WIZZ sikeresen megkülönböztette magát a versenytársaitól, és páratlan stratégiai pozíciót szerzett az európai piacon. Egyedülálló ultradiszkont üzleti modellünknek köszönhetően vállalatunk a legalacsonyabb költségszinten működik az iparágban, és Európa egyik legértékesebb légitársasága. A Közép-Kelet-Európában betöltött vezető szerepünk és a régió iránti kiemelt figyelmünk lehetővé tette, hogy betörjünk egy kevésbé fejlett piacra, ahol azt a küldetést tűztük ki, hogy minél több ember számára tegyük elérhetővé a repülést – ahelyett, hogy más légitársaságok utasaiért versenyeztünk volna. Több mint kétszázötven Airbus A321neora leadott rendelésállományunk felbecsülhetetlen érték, mivel az egy utasra jutó legalacsonyabb egységköltségével és ökolábnyomával a típus új korszakot nyitott a légiközlekedésben, miközben zajterhelése és nitrogén-oxid-kibocsátása is alacsonyabb elődeinél. Végül, de nem utolsósorban, több mint 50 nemzet tagjaiból álló szervezetünk és vezetői csapatunk sokszínű kulturális hátterének köszönhetően valóban globális szemmel látja a világot, kiegyensúlyozott döntéseket hoz és gyorsan tud alkalmazkodni a változó körülményekhez. Szeretnék köszönetet mondani utasainknak, partnereinknek és természetesen a teljes WIZZ csapatnak az elmúlt 15 év bizalmáért, támogatásáért és biztos vagyok benne, hogy még ennél is izgalmasabb 15 év áll előttünk.”

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!