Jelentősen, 22 százalékkal nőtt a Wizz Air adózott eredménye a március 31-ével zárult 2017-es pénzügyi évben az előző évihez képest a magasabb árbevétel és a konstansan alacsony üzemelési költségeknek köszönhetően.

Cikkünket Váradi József vezérigazgató nyilatkozatával frissítettük.

A légitársaság honlapján közzétett pénzügyi jelentés szerint a bevétel 24 százalékkal 1,9 milliárd euróra javult, amelyben leginkább az játszott szerepet, hogy a kiegészítő árbevétel szintén 24 százalékkal 816 millió euróra emelkedett. Ezzel aránya a teljes árbevételben 41,9 százalékra emelkedett a korábbi 41,7 százalékról.

A másik fő mozgatórugó az utasforgalom alakulása volt, a Wizz Air a 2017 április-2018 májusi időszakban 25 százalékkal több, 30 millió utast fuvarozott, és megőrizte vezető szerepeét a kelet-közép-európai piacon, ahol kimutatásuk szerint 42 százalékos részesedéssel bírnak, míg versenytársuk, a Ryanair a piac 30 százalékát tudhatja magáénak.

Fotó: AIRportal.hu

A Wizz Air mindig kínosan figyelt a költségszintjére és ez a 10 százalékkal 655 millió dollára dráguló kerozinköltségek mellett a kimutatás szerint hatványozottan igaz. Egy utaskilométer előállítási költsége 4 centtel 3,19 centre emelkedett úgy, hogy a két fő tényező, a kerozin és a bérköltség is emelkedett 3, illetve 2 centtel egy utaskilométerre vetítve.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezek együttes hatásaként a Wizz Air adózott eredménye a tavalyihoz képest 22 százalékkal 275 millió euróra javult.

A magyar hátterű légitársaság a 2017-es pénzügyi évben flottáját 14 darab repülőgéppel 93 darabosra növelte, hamarosan megérkezik a századik Airbus is. Ezekkel 168 ezer járatot teljesítettek, jártaik átlagos töltöttsége 90,1 százalékról 91,3 százalékra javult. A cég összesen 44 ország 141 repülőterén van jelen, 27 bázist üzemeltet, munkavállalóinak száma az időszak végén 3600 volt.

Előrejelzésében a Wizz Air a Ryanairrel ellentétben további javulást vár az anyagi helyzetében: úgy becsülik, hogy az adózott nyereség a 310-340 millió eurós sávban lehet, ha a kapacitásokat 20 százalékkal emelik.

Váradi József vezérigazgató lapunknak telefonon nyilatkozva úgy értékelte az eredményeket, hogy a kerozint kivéve sikerült a költségeket szinten tartani, kiegészítő árbevétel aránya pedig tovább növekedhet annak ellenére, hogy Európában már most is a legjobb mutatóik vannak ebben a szegmensben.

A Wizz legújabb, HA-LYX lajstromjelű Airbus A320-asa (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Azzal kapcsolatban, hogy a Ryanair jövőre az ideinél rosszabb, a Wizz viszont jobb évre számít a vezérigazgató azt mondta, versenytársuknál folyamatosan emelkedik a bérköltség, másrészt a kapacitásokat jobban tudják érvényesíteni az árakban, mert az esetek 40 százalékában nincs verseny az adott útvonalon.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy öt éve csökkennek a tarifák a Wizz Airnél, a kerozin árának emelkedése miatt 2018-ban marginális változásra kell számítani a jegyárakban, 2019-ben viszont már jobban megérződik majd a költségszint emelkedése.

A kimutatások szerint a kiegészítő árbevétel aránya 42 százalékra emelkedett, amely Váradi József elmondása szerint az európai légitársaságok között a legjobb eredmény. Ennek ellenére további javulásra számít, a Wizz stratégiája ugyanis az, hogy széket értékesít, és minden kiegészítő szolgáltatást az utasok vehetnek meg igényeik szerint.