Ma harminc éve, 1988. december 21-én robbantották fel terroristák a Pan Am Londonból New Yorkba tartó Boeing 747-es óriásgépét a skóciai Lockerbie felett.

Az amerikai légitársaság Heathrow-ról a JFK repülőtérre tartó járatán 259 ember, 243 utas és 16 fős személyzet utazott.

Az N739PA lajstromjelű, Clipper Maid Of The Seas névre keresztelt, Boeing 747-100 típusú óriásgép 18:25-kor szállt fel a brit főváros légikikötőjének 27L jelű futópályájáról. A repülési terv szerint észak felé hagyta el a térséget, és Skócia irányába haladt tovább.

Az időzített robbanószerkezet mintegy fél órával a felszállást követően lépett működésbe. A katasztrófát követő nyomozás során kiderült, hogy a repülőgép első rakterében volt a 350-450 gramm közötti tömegű plasztikbomba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőgép nagyobb méretű roncsai 11 ezer méteres magasságból a skóciai Lockerbie-re zuhantak, tizenegy lakos halálát okozva, a kisebb roncsok nagy területen szóródtak szét.

A merényletben így összesen 270-en vesztették életüket, az áldozatok között a legtöbben – 189-en – amerikai állampolgárok voltak, de a járaton volt négy magyar utas is.

Az ügyben eddig egyetlen személyt ítéltek el, a hatvanévesen rákbetegségben három éve elhunyt líbiai Abdelbászet Ali Mohamed Al-Megrahit, aki élete végéig tagadta bűnösségét.

A katasztrófa megpecsételte az addig rendkívül sikeres, Amerika egyik jelképének számító légitársaság jövőjét is – erről bővebben korábbi cikkünkben írtunk.