Bemutatta 36 üléses ES-36 típusát a svéd Heart Aerospace, a gépre 50 példányos, előleggel biztosított vételi kötelezettséget jelentett be az amerikai JSX légitársaság, további 50 darabra pedig vásárlási jogot szerzett.
Az ES-36-ot a korábbi ES-30 koncepcióhoz képest egyszerűsített, négy- helyett kétgondolás hajtómű-elrendezéssel tervezték, a szárnyak az előző koncepcióhoz képest rövidebbek lettek, és elhagyták róluk a korábbi terveken szereplő aládúcolást.
A repülőgép maximális felszállótömege és akkumulátorkapacitása nem változott, ugyanakkor az ülőhelyek száma 30-ról 36-ra bővült, a hasznos terhelhetőség pedig 642 kilogrammal nőtt az aerodinamikai módosításoknak és a két hajtóműves konfigurációnak köszönhetően.
A gyártó szerint mindkét érték 20 százalékos növekedést jelent az előző konstrukcióhoz képest.
Az ES-36 hibrid hajtásláncot alkalmaz, két 1,65 megawatt teljesítményű villanymotor hajt egy-egy légcsavart.
A repülőgép fedélzeti akkumulátorai földi töltéssel biztosítják a teljesen elektromos üzemet legfeljebb 200 kilométeres hatótávolságig, plusz az előírt tartalékot, ebben az üzemmódban a repülés során nincs üzemanyag-felhasználás.
A hosszabb útvonalakhoz az ES-36 hibrid üzemmódban 1200 kilométeres hatótávolságra lesz képes, szintén az előírt tartalékkal.

Ezt a mindkét hajtáslánchoz kapcsolt egy-egy megawattos turbógenerátor teszi lehetővé, amelyeket kompakt, kereskedelmi forgalomban elérhető gázturbinák hajtanak meg. Ezek repülés közben villamos energiát termelnek az akkumulátorok kiegészítésére és a villanymotorok táplálására.
A Heart Aerospace célja, hogy az ES-36 üzemeltetési költsége legalább 40 százalékkal alacsonyabb legyen a hagyományos regionális repülőgépekénél.
A típus a rövid futópályával rendelkező légikikötőkben is képes lesz fel- és leszállni a tervek szerint.
A Heart Aerospace jelenleg az első, sorozatgyártás előtti ES-36-os repülőgépet építi Los Angeles-i kísérleti üzemében.
A gyártó a típus első repülését 2028 második felére, forgalomba állítását pedig 2031-re tervezi, a hatósági tanúsítás függvényében.
A JSX megállapodása a 2023-ban aláírt szándéknyilatkozatát alakítja át előleggel biztosított vásárlási kötelezettségvállalássá, és korai szállítási pozíciókat is biztosít.
Az ES-36 bemutatását megelőzően, augusztus közepén hajtotta végre első repülését a Heart X1 demonstrátora. A vállalat ezt a világ eddigi legnagyobb akkumulátoros-elektromos repülőgépeként, valamint az első, levegőbe emelkedett elektromos utasszállító-prototípusként mutatta be.
A gyártó korábban egy 19, majd egy 30 férőhelyes típust is tervezett, ezek iránt a Finnair, a United és az Air Canada is érdeklődött.

















