Hatvan darab Boeing 737-es utasszállító repülőgépre kötött vásárlási szándéknyilatkozatot az Air China. Az amerikai gyártó által ma bejelentett, mintegy 6 milliárd dollár értékű megállapodás Next Generation és MAX szériákat egyaránt magába foglal.

Boeing 737 MAX-8 látványterv.
(Forrás: Boeing Company)

Mivel a megrendelés még nem véglegesített, ezért a Boeing csak később, a részletekben való megegyezést követően veszi fel hivatalosan is rendelésösszesítő listáira az Air China-szerződést. Addig egyelőre az sem tudható pontosan, hogy a kínai nemzeti légitársaság milyen arányban készül a Next Generation, illetőleg a még újabb MAX szériából vásárolni; valamint, hogy mely típusváltozatokra van szüksége flottájának bővítéséhez.

Az Air China hatalmas, összesen 325 repülőgépet számláló gépparkjában jelenleg 122 darab Boeing 737-es teljesít szolgálatot, döntő többségük Next Generation változat, ugyanakkor 117 darab Airbus-keskenytörzsű, A319-es, A320-as és A321-es is kiveszi a részét a rövid-, és középhatótávú járatok működtetésében.

Ihssane Mounir, a Boeing északkelet-ázsiai térségért felelős értékesítési igazgatója a létrejött vásárlási szándéknyilatkozatot értékelve kiemelte, hogy az Air Chinával fennálló hosszú távú és gyümölcsöző együttműködésük egészen a légitársaság indulásáig vezethető vissza, és büszkék rá, hogy a 737-es hozzájárulhatott a sikereikhez. A jövőre nézve pedig örömmel néznek elébe, hogy a 737-es család kulcsszerepet kap a folytatásban is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Air China most először kötelezte el magát a legújabb generációs 737-es széria, a MAX mellett. A háromféle törzshossz változatban kínált 737 MAX (MAX-7, MAX-8, MAX-9) eddig összesen 55 ügyféltől 2562 megrendelést szerzett. A legutóbbi véglegesített szerződést december 15-én hirdette ki a Boeing. Akkor egy újonnan induló kanadai ultra low-cost légitársaság, a Jetlines formált igényt öt darab 737 MAX-7-esre.

A családból elsőként bevezetésre kerülő 737 MAX-8 a tervek szerint 2017-ben állhat forgalomba.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!