Rendőrségi akció miatt egy időre lezárták a Frankfurt Nemzetközi Repülőtér (FRA) 1-es terminálját, a rendőrség kiürítette az A és Z szektorokat.
A repülőtér egyes részeit azért kellett lezárni, mert egy, vagy több utas ellenőrzés nélkül juthatott át az utasbiztonsági ellenőrző ponton. A lezárás mintegy másfél órán keresztül tartott.
A földi kiszolgálók a lezárás idejére leállították az utasok felvételét és a beszállítást az 1-es terminál A és Z zónájában, a második, illetve harmadik emeleten.
A hatóságok nem csak az utasokat, de az összes repülőtéri dolgozót is kiküldte az épületrészből. Reza Ahmari, a rendőrség szóvivője a DPA német hírügynökségnek azt mondta, minden utast és dolgozót újra ellenőrizni kell az evakuálás után.
A repülőtér legnagyobb használója, a Lufthansa a Twitteren azt közölte, hogy néhány járatát törölni kellett, a leggyorsabb visszaállás érdekében pedig pár járat utasok nélkül szállt fel, hogy a visszautat teljesíteni tudja.
A Lufthansa arról tájékoztatta lapunkat, hogy járattörlésre nem, késésekre azonban számítani kell a budapesti járatoknál.
A légitársaság SMS-ben, e-mailben, illetve a mobilalkalmazáson keresztül értesíti utasait, akiktől azt kérik, indulás előtt tájékozódjanak a friss menetrendről.
A múlt hónapban a müncheni repülőtéren ugyanilyen okok miatt a teljes 2-es, illetve szatellit terminált ki kellett üríteni, több száz járatot töröltek, és több embertől megvált a repülőtér üzemeltetője.