Napsütés, tengerpart, pálmafák, art deco stílusú épületek, pezsgő éjszakai élet – ha téged is lázba hoznak ezek, akkor ideje ellátogatnod Miamiba, az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb nyaralóhelyére! 

Bár Budapestről sajnos (még) nem lehet eljutni közvetlen járattal Miamiba, kis szerencsével a tengeren túlra akár 100 ezer forintos repülőjegyet is ki lehet fogni, erről már írtunk korábban.

Idén márciusban mi is így tettünk: kihasználva az Iberia akcióját, hét napra elutaztunk az Egyesült Államokba. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány praktikus tippet a Miamiba vágyóknak. 

Miami nemzetközi repülőtere (MIA)

A dél-floridai város légikikötője elég nagy: az utasforgalma 45 millió volt 2018-ban, naponta több, mint 1000 fel- és leszállás történik. Három terminálja van, amelyek Central (központi), South (déli) és North (északi) néven ismertek. Összesen 131 beszállítókapu van: a Central Terminalon a G, F, E, a South Terminalon a H és J, a North Terminalon pedig a D jelű kapuk találhatók.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A D részleg több mint egy mérföld (1,6 km) hosszú, így legalább 20-30 percig tarthat elgyalogolni egyik végéből a másikba, ám a 3 percenként járó Skytrain vonat lényegesen megkönnyíti és meggyorsítja az itteni közlekedést. A terminálrészek között nincs direkt összeköttetés a terminálon belül, mindegyikhez külön biztonsági ellenőrzési sáv tartozik.

A repülőtérről a városba jutni – ha nem bérlünk egyből a reptéren autót – a legegyszerűbben az Uber használatával lehet, külön reptéri transzferbusz, vagy kötött pályás összeköttetés nincs a belvárosba, de tömegközlekedéssel is eljuthatunk a metropolisz egyes részeibe.

A repülésrajongóknak a Miami repülőtér igazi csoda, ez az USA legváltozatosabb, legszínesebb forgalmat felvonultató repülőtere. Sok dél-amerikai utasszállító és cargo légitársaság is repül ide ritkának számító festéseivel és bár fogyatkoznak, de sok idősebb, ma már különlegesnek mondható típussal is lehet találkozni egy kis szerencsével.

Közlekedés

Egy szó: Uber. Miamiban rendkívül népszerű ez és a hozzá hasonló Lyft nevű alkalmazás, mivel a tömegközlekedés nem túl kiforrott, a taxi pedig nem olcsó mert nagyok a távolságok és a forgalom sem kicsi.

Az Uber Loop nevű funkcióját használva sokat tudunk spórolni: akár 3-4 dollárért is el tudunk jutni a városközpontból (Downtown) Miami Beachre, osztozva más utasokkal a költségeken.

Árak

Ha felhőkarcolók és pálmafák kombójára vágysz, akkor Miami tökéletes választás

Mint bármely más város az Egyesült Államokban, Miami is drágának számít a magyar árakhoz viszonyítva.

A numbeo.com összehasonlítása szerint a fogyasztói árak 72%-kal magasabbak Miamiban, mint Budapesten.

Gyorséttermekben 5-10 dollárért is meg lehet ebédelni, azonban ha ‘rendes’ étteremben szeretnénk enni, akkor minimum 25-30 dollárba kerül a kétfogásos ebéd.

Ha spórolni szeretnénk, akkor élelmiszerboltban érdemes bevásárolni: ott akár szintén 5-10 dollárból is letudhatjuk a főétkezést.

Az egyirányú buszjegy 2.25 dollárba kerül és a sofőrnél csak abban az esetben lehet fizetni érte, ha pontos összeg van nálunk, mivel nem adnak visszajárót.

Amerika verhetetlen az outletek kínálatában, és ez alól Miami sem kivétel: a TJ Maxx vagy a Marshall’s outletekben rendkívül jó áron lehet márkás ruhákat vásárolni (de nem csak azt). A repülőtérhez legközelebb eső Dolphin Mall széles márkakínálattal és jó árakkal várja az utazókat.

Látnivalók

Miamiban nincs annyi kötelező látnivaló, mint például New Yorkban, de unatkozni így sem fogunk. A következő látnivalókat semmiképp se hagyjuk ki:

  • Miami Beach a maga hangulatos, nyüzsgő és élettel teli utcáival, tengerpartjával;

    Több, mint 30 különböző színű és formájú vízimentő állomás található a tengerparton
  • a Lincoln Road, ha vásárolni van kedvünk;
  • az Ocean Drive, Miami Beach egyik leghíresebb utcája, amely közvetlenül az óceánpart mellett fekszik;
  • a pálmafákkal teli Lummus Park;
  • a South Beach, amelyen végigsétálva megannyi színes és vidám, art deco stílusú épületet nézhetünk meg;
  • a Wynwood Walls, ahol könnyen elveszhetünk a graffitik rengetegében;
  • a Design District, ha még nem untuk meg a különleges és színes épületeket.

Az everglades-i aligátor farmok Miamitól körülbelül 70 kilométerre fekszenek, a legegyszerűbb kocsival eljutni ide. Ha nincs erre lehetőségünk, akkor sem kell csüggedni: buszos túrákon is meglátogathatjuk ezeket 45-50 dollárért, amely tartalmazza az utazást, az idegenvezetést, a 20-25 perces úgynevezett airboat túrát, ahol aligátorokat leshetünk meg, valamint aligátor- és kígyó-show is várja a látogatókat.

Miamiban tehát bőven akad látnivaló, unatkozni nem fogunk. A város az aktív és passzív nyaralást kedvelőknek egyaránt tökéletes választás lehet.

A város napfelkeltekor is szép látvány