Újabb sztrájkfenyegetést kapott az Air France, ezúttal a belföldi járatok esetében tagadhatják meg a munkát a dolgozók.
A szakszervezetek tájékoztatása alapján a Reuters arról számolt be, hogy a sztrájkfelhívást a pilótákat tömörítő SNPL érdekképviselet tette közzé, céljuk, hogy jobb fizetési feltételeket és munkakörülményeket vívjanak ki maguknak.
Az akció első napja február 24. lehet.
A földi kiszolgálókat képviselő szervezetek ettől függetlenül február 21-22-re Párizs-Orly és több regionális repülőtér bevonásával kezdeményeztek sztrájkot.
Összesen öt érdekképviselet csatlakozott a felhívásokhoz, mivel aggódnak az egyre nagyobb méreteket öltő kiszervezés miatt. Emellett új dolgozók felvételét és a meglévők átcsoportosítását kezdeményezték.
Az Air France idén kezdett neki a regionális hálózat átalakításának, ennek részeként szüntették meg a Hop márkanevet. Ezzel egyidejűleg a Benjamin Smith vezette francia-holland légitársasági csoport 3 százalékos fizetésemelést ajánlott a pilótáknak, de a szakszervezetek ezt elutasították, és kifogást emeltek a beosztás elkészítésének módja ellen is. A Reutersnek nyilatkozó egyik érdekképviseleti szóvivő azt mondta, a javasolt szabályzat szerint a pilóták akár hat napot is dolgozhatnak egyfolytában, két éjszaka pedig akár 5 órára is csökkenhet a pihenőidejük.
Az Air France sajnálja az SNPL álláspontját, és jelezte, hogy
képtelenség a szakszervezetek minden követelését elfogadni, mivel azok az Air France teljes bevételének negyedét emésztenék fel.
Felhívta a cég a figyelmet arra is, hogy a sztrájknak rendkívül rossz hatása lesz az amúgy sem túl egészséges regionális és belföldi járathálózatra.
A tiltakozást éppen az váltotta ki, hogy az Air France kénytelen átszervezni ezt a szektorát, mert a járatok súlyos veszteséget termelnek. A rövidtávú járatokat teljesítő, most 70 gépből álló flottát 50-60 darabosra akarja csökkenteni a légitársaság, a legtöbb veszteséget termelő járatokat pedig be akarja zárni.
Benjamin Smith 2018-as érkezése óta ez lesz az első munkabeszüntetési akció a francia légitársaságnál. Korábban egy 335 millió eurós kárt okozó sztrájksorozat kezdődött az átszervezések miatt, amely miatt Jean-Marc Janaillac korábbi vezérigazgatónak távoznia kellett a cégcsoport éléről.
Az új vezérigazgató tavaly novemberben tette közzé első üzleti tervét, amelyben egyebek között a nyereségesség növelését tűzte ki célul.