Teljesen különbözők a járványügyi eljárások az egyes országokban, olyan ez, mint egy állatkert – mondja Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. Eközben Heathrow üzemeltetője a koronavírus elleni technológiák és folyamatok tesztelését kezdte meg, amelyek alapját képezhetik az egységes nemzetközi sztenderdek.

A BBC-nek adott interjújában csalódottságát fejezte ki a Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József azzal kapcsolatban, hogy még mindig nincsenek nemzetközi szinten egységes sztenderdek a koronavírus terjedésének megakadályozására, valamint a repülőgépek fedélzetén és a repülőtereken alkalmazandó eljárásokra.

„Olyan ez, mint egy állatkert” – mondta Váradi, ahogy a 45 ország közül, ahol a Wizz Air üzemel, nincs két olyan, amely ugyanazokat a sztenderdeket alkalmazná, vagy egyforma módon értelmezné azokat.

A vezérigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy globálisan jobb egyensúlyra lenne szükség a járvány terjedését akadályozó korlátozások, és a gazdaság újraindításának igénye között. Országok és emberek nem lehetnek örökké bezárva – tette hozzá.

Eközben London legnagyobb légikikötőjének üzemeltetője nemcsak sürgeti az egységes nemzetközi eljárások bevezetését, hanem konkrétabb lépésekről adott tájékoztatást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Heathrow-reptéren a koronavírus-fertőzés terjedését megakadályozó technológiák és folyamatok tesztelését kezdték meg, amelyek alapját képezhetik a később bevezetendő globális megoldásnak.

John Holland-Kaye vezérigazgató szerint kipróbált és letesztelt folyamatokból és technológiákból álló intézkedéscsomag bevezetésére, és innovatív megoldásokra van szükség.

Több koncepciót is vizsgálnak, közük UV fénnyel fertőtlenítik az utasbiztonsági ellenőrzésnél használt tálcákat, arcfelismeréssel kombinált testhőmérséklet-ellenőrzést alkalmaznak, és érintésmentes utasbiztonsági ellenőrzési technológiákat is vizsgálnak, hogy csökkenthető legyen az emberek közötti kontaktus.

Forrás: Heathrow Airport

Bevezetés előtt minden új intézkedést megvizsgálnak, hogy egészségügyi szempontból megalapozott-e, elnyeri-e az utasok bizalmát, illetve alkalmazható-e a gyakorlatban a repülőtereken.

Például a kamerás testhőmérséklet-ellenőrzést kezdetben a határon történő belépéskor  tesztelik a 2-es terminálon, majd pedig ha sikeresnek ítélik, azokon a pontokon is bevezetik, ahol az induló és átszálló utasok, vagy ahol a repülőtéri dolgozók haladnak át. A repülőtér a vizsgálat eredményeit a kormányzattal és az iparággal is megosztja majd.

Holland-Kaye szerint az egységes nemzetközi sztenderdek világszintű bevezetése az egyetlen módja annak, hogy garantálják az utasok biztonságát, valamint visszaállítsák az emberek bizalmát az utazás iránt.

Kapcsolódó:

Hiába van balhé néhány tömött járat miatt, a távolságtartás szinte megoldhatatlan