Az oltási program előrehaladtával egyre többen vásárolnak repülőjegyet a nyárra az Egyesült Államokban, a repülőtereken az utasforgalom már csak 38 százalékkal marad el a 2019-es szinttől.
A Reuters összeállítása szerint az USA legnagyobb légitársaságai arról számoltak be, hogy a nyári csúcsidőszak mellett már tavaszra is jelentősen nőtt az előfoglalás mértéke a belföldi járatokra.
Doug Parker, az American Airlines vezetője egy videókonferencián úgy fogalmazott, hogy jelentős keresletnövekedés első jeleit tapasztalták a napokban, Ted Christie, a fapados Spirit Airlines vezetője pedig szintén azt tapasztalta, hogy felgyorsult a kilábalás.
Az utasok repülőtéri ellenőrzését végző Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA) azt jelentette, hogy múlt pénteken és vasárnap több mint 1,3 millió utast vizsgáltak át, amely a pandémia kitörése óta a legnagyobb forgalom, és csak mintegy 38 százalékkal marad el a 2019-es szinthez képest, noha januárban még 65 százalékos volt a lemaradás.
A foglalások beindulását a cégek vezetői egyértelműen annak tulajdonítják, hogy a járvány lassulni kezdett az Egyesült Államokban, ahol vasárnapig a lakosság 21 százaléka kapta már meg legalább az első adag védőoltását.
A kedvező adatok után a United Airlines azt közölte, hogy márciusban megállhat a készpénz kiáramlása, miközben januárban még naponta 19 millió dollár vesztesége keletkezett a vállalatnak.
A Delta Air Lines óvatos optimizmusának adott hangot, Ed Bastian vezérigazgató szerint azonban tavasszal már náluk is megszűnhet ez a folyamat, és a befolyó pénzből a második negyedévben repülőgépeket fognak vásárolni.
A Jetblue is arról számolt be, hogy kedvező folyamatok indultak el, bár egyelőre nagyon lassan. Az első negyedéves bevétel 61-64 százalékkal lehet alacsonyabb a 2019-eshez képest, míg korábban 65-70 százalékra tették a kiesés mértékét.