Tavaly összesen 24,6 millió utast fogadtak a romániai repülőterek, ami 17 százalékos növekedést jelent a 2022-es évhez képest és mintegy 6 százalékkal a 2019-ben regisztrált szintet is meghaladta – közölte a romániai repülőterek egyesülete.
A szakmai egyesület elnökének becslése szerint az utasforgalom 2040-re meghaladja majd az 50 millió utast a román repülőtereken. A koronavírus-járvány első évében, 2020-ban, a legszigorúbb korlátozások évében mindössze 7,2 millió utas használta a romániai repülőtereket.
Tavaly a belföldi járatokon 8 százalékkal 1,8 millióra csökkent az utasforgalom, a nemzetközi járatokon viszont csaknem 20 százalékos növekedést jegyeztek fel.
Az áruforgalomban tavaly 5,6 százalékos visszaesés következett be az előző évhez képest.
A fővárosi (otopeni-i) nemzetközi repülőteret tavaly 14,6 millió utas vette igénybe, a kolozsvárit 3,2 millió, a jászvásárit (Iasi) 2,3 millió, míg a temesvárit 1,4 millió.
„Örömmel nyugtázzuk, hogy Romániában az utasforgalom erősen fellendült, így túlléptük a járvány előtti értékeket. Európában a légiforgalom valószínűleg csak az idei év végén éri el a 2019-es szintet” – idézte a közlemény David Ciceót a romániai repülőterek szövetségének elnökét.
Ciceo hozzátette: az elmúlt években a legtöbb romániai repülőtér fontos beruházásokat hajtott végre, új terminálok épültek, a meglévőket bővítették és korszerűsítették, kifutópályák és gurulóutak bővítésén dolgoztak, valamint korszerű biztonsági berendezéseket vásároltak.