A tavalyihoz képest két hónappal korábban, már áprilisban visszatér Budapestre az Iberia, amely 30 százalékkal növeli a kapacitásait a budapesti járatokon.

Celia Munoz, a spanyol hálózatos légitársaság európai kereskedelmi vezetője az AIRportalnak egy budapesti sajtótájékoztatón elmondta, az előző években elégedettek voltak a budapesti járat teljesítményével, ezért döntöttek a korábbi járatindítás és a kapacitások növelése mellett.

A légitársaság ebben az évben közel 10 ezer székkel, 30 százalékkal növeli teljes kapacitását, a teljes kínálat 29 ezer szék lesz.

A járat ebben az évben is csak a nyári menetrendi időszakban, vagyis október 28-ig közlekedik, bár Celia Munoz elmondása szerint folyamatosan vizsgálják a piacot és amint lehet, egész éves járatra váltanak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Az idei szezonban áprilistól júliusig hetente három, júliusban hetente négy, augusztusban pedig naponta fognak gépeket indítani Budapest és Madrid között. A gépek 11.45-kor indulnak Madridból és 14.50-kor landolnak Budapesten, majd 15.35-kort szállnak fel Ferihegyről és 18.55-kor érkeznek vissza Barajasra.

Celia Munoz elmondása szerint utasaik többsége point-to-point utas, ugyanakkor sokan szállnak át a spanyol belföldi és portugál járatokra is, de a dél-amerikai csatlakozások miatt is sokan választják az Iberiát, mivel a Latin-Amerika és Európa közötti járatok piacán az Iberiának van a legnagyobb részesedése.

A vezető elmondása szerint a diszkontok terjedése miatt a budapesti járaton is nagy versenyre számítanak, de biztosak abban, hogy a kínált termék elég előnyt biztosít nekik ahhoz, hogy sikeres legyen a járat.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Spanyolország és Magyarország között tavaly 600 ezer utast regisztráltak, amely 34 százalékkal haladta meg a 2015-ös szintet.