Száz százalékos tulajdonrészt lehetne szerezni brazil légitársaságokban a kormány tervei szerint, Michel Temer így próbál működő tőkét vonzani az országba, amelynek gazdasága elég nehéz napokat, sőt éveket él át.

A brit Daily Telegraph tudósítása szerint bár a külföldi befektetők 100 százalékos tulajdont szerezhetnek a brazil légicégekben, a kormány feltételhez köti a vásárlásokat. Az egyik ilyen feltétel, hogy a regionális légi kapcsolatokat fejleszteni kell. A Telegraph cikkében megjegyezte, hogy egy évvel korábban Temer még egy ugyanilyen javaslatot visszautasított.

Egy a lapnak nyilatkozó forrás azt mondta, hogy kezdetben azokat a regionális járatokat kell felújítani, amelyeket a válság miatt zártak be, ezzel is elősegítve a gazdasági válságból való kilábalást.

A jelenlegi szabályok szerint külföldi befektetők legfeljebb 20 százaléknyi részesedést birtokolhatnak a brazil légitársaságokban. Ezzel a lehetőséggel élt a Delta Air Lines is, amelyik közel 10 százaléknyi részt vásárolt a Golban. De visszafelé irányú ügyletről is tudni, a portugál TAP 45 százalékos tulajdonosa az Azul Airlinest is magába foglaló Barraqueiro konzorcium.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: Airbus | © AIRportal.hu

Fotó: Airbus


Brazília legnagyobb nemzetközi szolgáltatója jelenleg a TAM, amely a chilei Latammal való egyesülése után a kontinens legnagyobb fuvarozója lett. Az Avianca és a már említett Azul Airlines-t külföldi tulajdonosok irányítják brazil állampolgárság alatt.

A brazil piacra való belépést nehezíti, hogy a különadók miatt magasabb a kerozin ára, és a belföldi piac folyamatosan zsugorodik a gazdasági recesszió miatt. Bár a brazil cégeknek nagy a piaci részesedésük a nehéz gazdasági körülmények között nem, vagy nagyon nehezen tudnak gazdaságosan üzemelni.

A Latam legutóbbi, harmadik negyedéves üzleti jelentésében 10 százalékos utasforgalmi és 20 százalékos áruforgalmi bevételcsökkenést mutatott ki, az üzemi eredmény mindössze két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, a haszonkulcs pedig egészen elenyésző, 0,2 százalékos.