A kétezredik repülőgép egy E195-E2, amelyet a brazil Azul vett át.
Az E-Jet család első példányai 2004-ben álltak forgalomba, az azóta eltelt több mint két évtizedben az E170, E175, E190 és E195, valamint a második generációs E190-E2 és E195-E2 példányai több mint 90 légitársaságnál, több mint 60 országban álltak forgalomba.
Az E-Jetek eddig összesen mintegy 48 millió repült órát teljesítettek, és több mint 2,85 milliárd utast szállítottak világszerte.

Az Embraer szerint az E-Jet család sikere hozzájárult ahhoz, hogy a gyártó a hagyományos regionális repülőgépes piacon túl a kisebb keskenytörzsűek szegmensében is jelentős piaci pozíciót építsen ki.
Az Azul az E-Jet család egyik meghatározó üzemeltetője. A 2008-ban indult légitársaság első járatát is egy E190-essel teljesítette, amely a PR-AZL lajstromjelet viselte.
A brazil légicég eddig több mint 140 E-Jetet üzemeltetett, és az E2 program elindításában is fontos szerepet játszott: az Azul lett az új generációs E195-E2 indító légitársasága, 2019-ben vette át az első példányt. A most átadott repülőgép egyben az Azul ötvenedik E2-ese.




















