Közel 300 ezer drónt regisztráltak az első hónapban a Szövetségi Légügyi Hatóságnál (FAA), miután az Egyesült Államokban kötelezővé tették a drónok bejelentését a hatóságok felé.
Az FAA tájékoztatása szerint az első hónapban minden regisztrálónak visszatérítették az 5 dolláros eljárási díjat, mostantól viszont már fizetni kell a regisztrációért. Ennek ellenére az FAA adatai szerint nem csökkent jelentősen a beérkező igények száma.
A hatóság december 21-ével tette kötelezővé az eljárást, a vezető nélküli eszközök használata csak ez után megengedett. Az online regisztrációt követően a tulajdonosok egyedi azonosító számot, és egy tanúsítványt kapnak, utóbbi a jármű jogos birtoklását igazolja, az azonosító számot pedig el kell helyezni a drónon is. Azok, akik hobbiból használják a drónokat elég egyszer regisztrálniuk, és mindegyik eszközre ugyanazt a „lajstromszámot” kell ragasztani, regisztrációjuk három évig érvényes.
Az államokban minden 2,5 és 25 kilogramm súly közötti drónt be kell jelenteni. Akik december 21-ét megelőzően is birtokoltak ilyen eszközt február 19-ig kötelesek regisztrálni, akik december 21-e után vettek drónt, azoknak az első repülés előtt kell elvégezniük a procedúrát.
A szabályok szerint a drónok 400 láb magasságig használhatók, és tilos repülőterek, szálló repülőgépek, stadionok, sportrendezvények, embercsoportok, veszélyhelyzetek közelében repülni.