Átadták a Győrhöz közeli Pér repterét, amelyet mintegy 6,6 millió eurós beruházással tettek alkalmassá Boeing 737 és Airbus A320 típusú gépek indítására és fogadására.
„Északnyugat-Magyarország fejlődése a bizonyíték az újraiparosítási politika sikerére” – mondta az eseményen csütörtökön Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti állámtitkára, aki beszédében kitért arra, hogy a regionális reptereknek jelentős a tőkevonzó hatása.
Emlékeztetett: a 2010-es kormányalakítás idején „Magyarország a szakadék szélén állt”, az akkor meghozott döntés alapján pedig arra helyezték a hangsúlyt, hogy az országot Európa termelési központjává alakítva, a válságból erősebben kerüljön ki, mint annak kitörésekor volt.
Kifejtette: a zászlóshajónak kijelölt autóipart illetően, amely mozgásba hozta az országot és egyes régiókat ugrásszerű fejlődésnek indított, az ország a kontinens egyik fellegvárává vált. Hozzátette, az Audinak fontos szerepe van abban, hogy Magyarországon 22 éve nem dolgoztak és fizettek adót annyian, mint napjainkban.
Elmondta, a kormányzat minden támogatást megad az utasforgalom növelésére, így a légikikötőt üzemeltető társasággal együtt folyamatosan egyeztetnek a Wizz Airrel, hogy a lehető leghamarabb, minél több európai célpontot lehessen elérni ebből a légikikötőből.
Borkai Zsolt, Győr polgármestere az eseményen azt emelte ki: a kormányzattal és az Audival közösen végigvitt fejlesztés után a város szeretne továbblépni, mivel fontosnak tartják a reptéri személyforgalom fejlesztését.
Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt: az elmúlt tíz évben 165 ezer, csak tavaly 30 ezer utas fordult meg a Győrhöz közeli reptéren. Elmondta: sokkal gazdaságosabban működhetnek azzal, hogy közvetlen légi járat köti össze a várost az Audi ingolstadti központjával. A munkatársak autós szállításához képest évi 120 ezer, a közvetett repüléshez viszonyítva 70 ezer munkaórányi időt takarítanak meg.
A korábbi tájékoztatás szerint a péri repülőtéren a fejlesztés részeként 1450-ről 2030 méteresre hosszabbították a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén száz-százméternyi biztonsági sávot építettek. A gurulóutat tíz és félről tizenöt méteresre szélesítették, új leszállórendszert építettek, bővítették a reptér pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitását, valamint hangárt és előteret kapott a légikikötő.
Az építési munkálatok becsült költsége 4,17 millió euró, a landolási rendszeré pedig 1,4 millió euró volt. Az előrejelzés szerint a kiszolgáló létesítmények 580 ezer euróba kerülhetnek, míg a szükséges berendezések beszerzése 500 ezer eurót igényelhet.
Frissítve: 2014.07.03. 17:58