Egy amerikai repülési joggal rendelkező európai légitársaság megvételének ötletét sem zárná ki Norvégia legnagyobb légitársasága, a Norwegian Air Shuttle – írta cikkében a ch-aviation.

A szóban forgó lépés azonban csak akkor következne be, ha az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériuma (DoT) nem adná meg az Amerikába való repülésre feljogosító engedélyeket a fuvarozó ír leányvállalata, a dublini székhellyel működő Norwegian Air International számára.

Bjorn Kjos, a légitársaság vezérigazgatója reménykedik, hogy sikerül megszerezniük a szükséges engedélyeket. Azt is elárulta, hogy bármit képesek megtenni, akár egy külső, amerikai repülési jogokkal rendelkező európai légitársaság megvételébe is belemennének.


A DoT azonban el is utasíthatja a Norwegian kérelmeit, ugyanis a légitársaság hosszútávú járatok teljesítésére képes Boeing 787-8-as Dreamlinerei ír AOC-vel és lajstrommal üzemelnek, megkerülve ezzel a költséges norvég munkaügyi előírásokat és szabályokat, így teremtve meg a tisztességtelen versenyhelyzetet.

A Norwegian Air Shuttle és a Norwegian Long Haul flottáját jelenleg kizárólag Boeing gépek alkotják: tíz darab 148 személyes Boeing 737-300-as (köztük volt Malév repülőkkel) és hetvenhét darab 186 személyes Boeing 737-800-as mellett 4 darab szélestörzsű Boeing 787-8-as teljesít mindennapi szolgálatot a légitársaság lobogója alatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!