A kínai gyár az új repülőgép bevezetésében, valamint az esetleges problémák megoldásában való tapasztalatlanságra hivatkozva újabb késést jelentett be az ARJ 21 programban – írja cikkében az ATW Online szakmai portál.
A repülőgép első prototípusa 2007. decemberében hagyta el a gyártósort, első felszállását pedig 2008. november 28-án teljesítette. Az első példány átadásának az időpontját legutóbb 2008-ban módosították 2012-re, mivel néhány alkatrésze a típusnak nem ment át a szigorú teszteken, így nem kaphatta meg az üzembeállításhoz szükséges papírokat. A kínai Chengdu Airlines lett volna az első üzembeállítója a gépnek, azonban a fent említettek miatt előreláthatóan további 1-2 évet kell várnia.
Luo Ronghuai, a COMAC igazgató-helyettese a tájékoztatón elmondta, hogy a cégnek továbbra is egy biztonságos repülőgép gyártása az elsődleges cél, persze arra is törekednek, hogy a különféle változtatások ne nagyon befolyásolják a repülőgép üzembeállításának a menetét.
A COMAC ez idáig 252 megrendelést kapott az új típusra. A megrendelők elsősorban kínai belföldi légitársaságok, valamint olyan nagy lízingcégek, mint az amerikai GECAS. Az utóbbi cégtől érkezett megrendelés teljesítéséhez az is szükséges, hogy az új típus megkapja az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal jóváhagyását a típus üzemeltetéséhez.
Az ARJ 21-es program csúszása feltehetően hatással lesz a Comac C919-es programra is, amely így szintén jelentősen később gördülhet majd le a gyártósorról.