A Boeing mai közleményében tájékoztatta a sajtót arról, hogy sikerült megegyezniük az Alaska Airlines-al új, keskenytörzsű repülőgépek vásárlásával kapcsolatban.

A 50 darabos megrendelés 20 darab Boeing 737MAX 8, 17 darab Boeing 737MAX 9, és végül 13 darab Boeing 737-900ER Next Generation típusú repülőgépből áll. Az üzlet összértéke – mely az eddigi legnagyobb alaszkai repülőgép megrendelésnek számít – listaárakkal számolva mintegy 5 milliárd amerikai dollár.

A légitársaság részéről Brad Tilden, a cég igazgatója nyilatkozott: Ez a megrendelés nagyban elősegíti a társaság terjeszkedését, valamint biztosítja, hogy az utasok kellemes, csendes környezetben repülhessenek amellett, hogy eközben az új hajtóművek és wingletek rengeteg üzemanyagot spórolnak meg a fuvarozónak. A vezető hozzátette, hogy rendkívül büszke arra a kapcsolatra amit a Boeing-el ápolnak, immáron több évtizede.

Proudly all Boeing

Az együttműködést egy apró matrica is hirdeti majd, melyen az alábbi szöveg fog állni.: „Proudly all Boeing”. Tehát, hogy a légitársaság büszke arra, hogy flottájában csak a Boeing által gyártott repülőgépek repülnek.

A repülőgépgyárat pedig Ray Conner képviselte: Az Alaska Airlines döntése miszerint az új 737 MAX-ot szeretnék a jövőben használni, egy racionális üzleti döntés, és egyben bizonyítja azt is, hogy a légitársaság mennyire meg volt elégedve a korábban rendelt 737-esekkel. Az új, még gazdaságosabb repülőgépek pedig nagy szerepet fognak játszani abban, hogy a társaság még tovább tudja erősíteni jelenlétét az amerikai piacon.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Rendering: Alaska Airlines Boeing 737MAX Forrás: Boeing

Az Alaska Airlines összesen 120 darab Boeing 737-est üzemeltet. A mostani megrendelésen kívül még egy régebbi 25 gépes szerződéssel is rendelkezik. Az abban szereplő repülőgépek leszállítása hamarosan elkezdődik. Ezzel a megrendeléssel a Boeing immáron 858 Boeing 737 MAX-ra jegyez megrendelést.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!