15 százalékkal csökkent az Airbus első féléves adózott eredménye az előző évihez viszonyítva.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Némileg romlott az Airbus pénzügyi helyzete az első féléves adatok szerint a június 30-ával végződött félévben. A társaság honlapján közölt eredmény-kimutatás szerint az Airbus csoport árbevétele nem változott az előző év azonos időszakához viszonyítva, szinte millió euróra megegyezett, 28,7 milliárd eurót tett ki.

A kiigazított üzemi eredmény 35 százalékos csökkenést mutat 1,1 milliárd eurós összeggel, az adózott eredmény pedig 15 százalékos csökkenéssel 1,5 milliárd eurón állt az időszak végén.

További rossz hír az Airbus számára, hogy készpénzállománya 29 százalékkal csökkent, a rendelésállomány pedig 8 százalékkal 980 milliárd euró értékűre esett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A csoporton belül a fő tevékenységet adó kereskedelmi repülőgépek gyártása 3 százalékkal nagyobb, 21,7 milliárdos árbevételt generált, a nagy bukás a hadiipari programokon volt, 15 százalékkal csökkent az ebből származó bevétel. A gond úgy tűnik, hogy a termelékenységgel lehet, ugyanis a kereskedelmi gépekkel foglalkozó üzletág 25 százalékkal, a helikopteres ágazat 35, a hadiipari pedig 23 százalékkal termelt kevesebb üzemi szintű nyereséget, bár egyelőre mindegyik szektor nyereségesen működik.

Elelmzésében az Airbus azt írta, a környezet továbbra is kedvez a gyártás felfuttatásának, de a hajtóműgondok továbbra is nehezítik a gyártó életét. A második félévben a cél az éves program teljesítése, a gyártás felpörgetése.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!