Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a Lufthansa egyik foglalási eljárása miatt. A társaság két éve rendelte el, hogy minden olyan jegyfoglalás után, amelyet nem a cég honlapján végeznek el, külön díjat számol fel.
A Skift beszámolóját azzal kezdte, hogy a lépés rengeteg utazási irodát, és egyéb turisztikai társaságot is felbőszített, és úgy tűnik, hogy az ő elégedetlenkedésük már akkora volt, hogy az unió sem ülhetett tovább ölbe tett kezekkel.
A Lufthansa két évvel ezelőtt vezette be a 16 eurós felárat a külsős foglalások után, de az unió csak most kezdett el vizsgálódni. Violeta Bulc, közlekedési biztos azt mondta, egyebek közt azt vizsgálják, hogy a szabály ütközik-e az egyik uniós direktívával, amely az elosztó rendszer (GDS) piacát szabályozza. A bizottság jelenleg vizsgálódik, de az eljárás döntéshozatallal zárul majd – mondta.
Az AIRportal.hu megkereste a Lufthansát a kérdésben. Boris Ogursky, a társaság európai ügyekért felelős vezetője azt válaszolta, hogy a bizottság csak azt vizsgálja, hogy a plusz költségmentes foglalási rendszerük, a Lufthansa Agent megfelel-e a bizottság GDS piacra vonatkozó szabályzatának. Hozzátette: a légitársaság két éve folyamatosan egyeztet ebben a témában az Európai Bizottsággal. Ogursky leszögezte: a vizsgálatnak nem tárgya a kivetett plusz díj.
A bizottság hat évvel ezelőtt alkotott szabályokat a GDS piac szabályozására, ebben az áll, hogy a légitársaságok sem direkt, sem indirekt módon nem diszkriminálhatja egyik GDS rendszert sem, és egy bizonyos rendszer használatát sem követelheti meg ügyfeleitől.
A Lufthansa azért is vezette be pár évvel ezelőtt a külön díjat, mert szerették volna visszanyerni a kontrollt a terület felett. A forgalom jelentős része ugyanis nem a saját honlapjukon és rendszerükön keresztül zajlik, hanem egyéb GDP rendszereken keresztül, mint az Amadeus, vagy a Travelport.