Plusz adókat vet ki az Egyesült Államok a Bombardier által gyártott repülőgépekre, ezzel lezárulni látszik a kanadai gyártó és a Boeing közti jogi vita.
Az ügyben az előzetes döntést az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma hozta meg a Boeing panasza alapján. A szaktárca úgy döntött, hogy plusz adót vet ki a Bombardier repülőgépeire, így a CSeries-ekre is. Ennek mértéke a Reuters hírügynökség jelentése szerint 219 százalék.
Indokolásában a minisztérium azt írta, ezzel a plusz adóval igyekeznek ellensúlyozni a Bombardier dömpingárait. Az ítéletben szerepet játszott az is, hogy a minisztérium úgy találta: Kanada állami támogatással segíti a gyártót. A döntés azonban még nem lépett hatályba, azt a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnak még jóvá kell hagynia. Erről a döntés jövőre születhet meg.
A Bombardier közleményében természetesen mélyen nem értett egyet a minisztérium határozatával. Szerintük nem tudni, hogy a minisztérium milyen faktorok alapján döntött a 220 százalékos plusz adó mértékéről.
Az egész ügyet a Boeing indította el azzal, hogy dömpingárak alkalmazásával vádolták meg a Bombardiert. Vagyis állításuk szerint a kanadaiak önköltségi szint alatt értékesítik a gépeket, és eközben pedig élvezték az állami támogatás nyújtotta pénzügyi biztonságot.
A Delta tavaly áprilisban döntött arról, hogy megrendel 75 darab CSeries-t, amelyek listaára 75 millió dollár. A Boeing szerint azonban a Delta a gépeket 19 milliós darabáron vette. Ezt alapul véve a 220 százalékos plusz adó megháromszorozná azon gépek árát, amelyeket az Egyesült Államokban adnak el.
A Reuters emlékeztetett, hogy nem egyedi eset a plusz büntetőadó, egyes kínai acélipari termékekre például 256 százalékos további adóteher rakódik.
A két gyártó vitája már a legfelsőbb kormányzati szintekre is eljutott, Theresa May brit miniszterelnök is nemtetszését fejezte ki, de a kanadai-amerikai viszony levesébe is beleköp, miközben a két ország éppen most dolgozik az egy kereskedelmi szerződésen.