Harminchat, többségében ex-airberlin járatot indít januártól az Eurowings, köztük a budapestit is, de a korábbi menetrendhez képest kisebb frekvenciával közlekednek majd Ferihegyre.
Az Eurowings a közelmúltban nyitotta meg a foglalást azon útvonalakra, amelyek többségét az airberlintől vette át. A Lufthansa diszkont cége Berlinből 15, Bécsből 6, Düsseldorfból 5, Nürnbergből 3, Hamburgból 2, Kölnből, Münchenből, Salzburgból, Stuttgartból és Zürichből pedig egy-egy új járatot indít el.
Az airberlin október 28-ával szünteti be a járatokat, az Eurowings viszont csak januárt 15-től illetve 16-tól kezdi meg az üzemeltetést, a két időszak közötti járatokkal, illetve az utasokkal egyelőre nem tudni mi lesz. Lapunk még a múlt héten kereste az airberlint, de érdeklődésünkre eddig nem érkezett válasz.
A járatok között a skandináv és német belföldiek között leginkább a Kanári-szigetek több szigetére indul járatok szerepelnek. A kisebb repülőterekről, így Salzburgról, Stuttgartból is ezeket a járatokat várhatóan a TUIfly Boeing 737-800-asai fogják repülni.
Mint ismert, a budapesti járatokat is átveszi az Eurowings, de a korábbinál gyérebb menetrenddel. A GDS-rendszerekbe feltöltött menetrend szerint Budapestről Tegelre hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap naponta egy járat lesz, kedden, csütörtökön és szombaton pedig két járat üzemel majd.
A járatok Budapestről 10.40-kor, 17.10-kor, 19.20-kor, illetve 20.30-kor, Berlinből 08.40-kor, 14.50-kor, 17.20-kor, illetve 18.20-kor indulnak. A repülési idő másfél óra, a fordulóidő átlagosan 50 perc körül várható a menetrend szerint.
Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy a Bombardier Q400-asokat mely járatokon, és mikortól vetik be.
Az airberlin és a Lufthansa a múlt héten állapodott meg arról, hogy átveszik a gépek nagyobb részét és a személyzetet is.