A többségében állami tulajdonban lévő Croatia Airlines horvát légitársaság veheti át a csődközelbe jutott Adria Airways szlovén légitársaság piacát – írta a Vecernji List című horvát napilap szerdán.

Fotó: AIRportal.hu

Alen Scuric repülési szakértő a lapnak úgy nyilatkozott: a német 4K Invest befektetési alap, amely 2016 óta az Adria Airways közel száz százalékos tulajdonosa, a Croatia Airlines és a Montenegro Airlines montenegrói légitársaság iránt is érdeklődött.

A három cégből egy regionális nagyvállalatot akart létrehozni, amit később eladott volna – hangsúlyozta.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a Croatia Airlines sokkal jobb helyzetben van, mint a szlovén légitársaság. Rendelkezik saját repülőgéppel és technikával, az Adria Airways nem, továbbá több repülőtéri résidővel (slot) és sokkal nagyobb piaccal – tette hozzá.

Úgy vélte: ha csődbe jut az Adria Airways, a horvát légitársaság átveheti a teljes piacát, valamint az utasok egy részét is, akik a ljubljanai repülőtér helyett így a zágrábi repülőteret használhatnák.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A lap megkeresésére, hogy tervez-e ilyesmit, a horvát légitársaság azt válaszolta: nincs lehetőségük erről dönteni, az a többségi tulajdonos jogköre. A többségi tulajdonos ez esetben a horvát állam.

A horvát kormány pedig éppen a múlt héten hagyta jóvá a Croatia Airlines feltőkésítésének tervét: a légitársaság idén 100 millió kuna (15 millió dollár), jövőre pedig további 150 millió kuna friss tőkét kap.

Fotó: AIRportal.hu

A kabinet azzal indokolta ezt a döntést, hogy a vállalat stabilizálása nemzetgazdasági érdek, és meg akarják akadályozni azokat a negatív hatásokat, amelyek érintenék a légitársaságot és a turizmust, illetve amelyek átgyűrűznének a gazdaság más területeire is. Zágráb stratégiai partnert is keres a cégnek.

Az Adria Airways pénzügyi gondjairól régóta cikkezik a szlovén sajtó. A légitársaság 2013-ban került fel a privatizálandó szlovén állami vállalatok listájára, mert pénzügyi nehézségekkel küzdött. Stratégiai partnert azonban többszöri próbálkozás után sem sikerült találni a cég számára.

A 4K Invest 2016-ban vette meg a vállalatot, a felvásárlást követően pedig eladta a légitársaság összes gépét, és jelenleg bérli azokat. Az Adria Airways flottájában 21 repülőgép található, 558 alkalmazottal rendelkezik, és 2018-ban 1,23 millió utast szállított. Média jelentések szerint a vállalat 60 millió euró tartozást halmozott fel a beszállítók felé.

A szlovén légitársaság kedden és szerdán ideiglenesen felfüggesztette járatait, miután tartozásai miatt két Bombardier CRJ900 típusú repülőgépének bérleti szerződését is felmondták.

A szlovén kormány 2021-ig nem nyújthat pénzügyi mentőövet a vállalatnak, mert a cég 2011-ben már kapott állami támogatást, és az európai uniós előírások szerint az szlovén állam 10 évig nem nyújthat újabb segítséget a cégnek.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!