Az elmúlt időszakban bekövetkezett légitársasági csődök egyre nagyobb űrt hoznak létre az európai charter piacon, amit a litván GetJet Airlines intenzív növekedéssel igyekszik kitölteni.
Az elmúlt időszakban európai charter piac olyan, korábban jelentősnek számító légitársaságai jelentettek csődöt és álltak le végleg, mint az Azur Air Germany, a Germania vagy a több országban is leányvállalatot működtető Small Planet Airlines.
A cégek megszűnése nyomán jelenleg némi űr tátong a piac kínálati oldalán, a kereslet viszont folyamatosan növekszik. Ezt kihasználva szeretne gyorsan, minél nagyobb részesedést szerezni magának a forgalomból a litván GetJet Airlines.
Ennek érdekében a cég újabb három Airbus A320 hosszútávú lízingeléséről állapodott meg a GECAS lízingcéggel.
Az új repülőgépek a tervek szerint már tavasszal megérkeznek a légitársaság vilniusi bázisára, ezt követően pedig rövid időn belül forgalomba is állhatnak a GetJet megrendelőinek járathálózataiban.
Aleksandr Celiadin cégvezér a szerződés aláírásához kapcsolódóan elmondta, a három új Airbus érkezése fontos lépés afelé, hogy kitöltsék a piacon keletkezett űrt, és közben alkalmazkodjanak a gyorsan változó igényekhez.
A GetJet emellett nemrég új szegmensben is megkezdte terjeszkedését, az Európán belüli járatteljesítés mellett a hosszútávú járatok piacán is szeretne piacra lépni, amihez szintén a GECAS-tól, egy Airbus A330-300-ast szerezett be.
Ezzel első sorban az észak-európai régióban működő utazásszervezőket kívánják megcélozni, az itt működő légitársaságok közül ugyanis egyedüliként rendelkeznek szélestörzsű géppel.
Ennek köszönhetően felvehetik a versenyt az wet-lease és charter piac olyan jelentős szereplőivel, mint a HiFly, vagy a portugál Euroatlantic és Air X Charter légitársaságok.
Ezek sikerét jól jelzi, hogy kapacitásaik döntő része már most le van kötve erre az évre, a hosszútávú szerződéseket már megkötötték nagy hagyományos légitársaságokkal és utazási irodákkal, az ügyfelek között van a Finnair, a Boeing 787 Dreamlinerek hajtóműgondjaival küzdő LOT Polish Airlines, a Tunisair és a TAP Portugal is – írja a Russian Aviation Insider.
Ugyanakkor a GetJet még igen fiatal cégnek számít, 2016-ban alapították, de alig kétéves üzemelés után 2018-ban már ötvenkét millió eurós bevételt tudott felmutatni, amelynek tizenkét százaléka nyereség volt.
Flottáját jelenleg 12 gép alkotja, négy Airbus A320-as és egy A330-as mellett hét Boeing 737 Classicot is üzemeltetnek.