A vártnál nagyobb mértékben csökkenő jegyárak miatt csökkent a Ryanair nyeresége a harmadik negyedévben, de az egész éves kilátások még mindig jók.

A légitársaság által közölt adatok szerint a december 31-éve végződött harmadik pénzügyi negyedévben az előző év azonos időszakához képest mindössze 1 százalékkal sikerült növelni az árbevételt annak ellenére, hogy az utasforgalom 16 százalékkal 28,8 millióra növekedett ebben az időszakban. A Ryanair adózott nyeresége 8 százalékkal 95 millió euróra csökkent, amelynek a hátterében az áll, hogy a jegyárak a vártnál nagyobb mértékben, 17 százalékkal estek.

Ezt még azt sem tudta kompenzálni, hogy a Ryanair egységköltsége 12 százalékkal csökkent, és az üzemanyag-költségen kívüli tételek is 6 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban.

Fotó: Budapest Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Budapest Airport


Michael O’Leary vezérigazgató az eredményeket kommentálva azt írta, mivel a Ryanair a télen folyamatosan bővítette kapacitásait, és erősítette a járatok töltöttségét, és a versenytársak is ugyanezt tették, a jegyárak jobban estek, mint arra előzetesen számítottak. Az átlagos jegyár 33 euró volt az időszak végén. Rontotta a pénzügyi helyzetet az is, hogy a font a többi valutához képest a Brexit miatt jelentősen gyengült.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az előrejelzések szerint a jegyárak csökkenése még nem állt meg, sőt, a Ryanair szerint még idén és jövőre is folytatódik a tendencia. Ezt erősíti az is, hogy a most Törökországba, Egyiptomra és Észak-Afrikába irányuló charterforgalom át fog tevődni Spanyolországra és Portugáliára. Az ír fapados ennek ellenére bővíteni fogja kapacitásait, hogy ne veszítsen piacot még annak árán is, hogy saját becsléseik szerint 15 százalékkal csökkenni fog a marzs.

Mindezek ellenére a Ryanair nem változtat a 2016-os pénzügyi év kilátásain. A március 31.-ével véget érő időszakra 119 millió utassal, az üzemanyag nélkül számított egységköltségek 4 százalékos csökkenésével és a korábbi becsléssel megegyező mértékű, 1,3-1,35 milliárd euró adózott eredménnyel számol.