A Flightglobal adatai szerint légitársaságként a Delta, illetve hálózatüzemeltetőként a Qatar Airways volt a két legpontosabb légitársaság 2018-ban. A szintén statisztikával foglalkozó OAG elemzőcég viszont a Copa Airlinest hozta ki győztesnek.

A Flightglobal adatbázisa azt mutatja, hogy az alvállalkozók és leányvállalatok nélküli légitársasági kategóriában a Delta Air Lines megőrizte vezető pozícióját, a járataik 86 százaléka volt pontos. A második helyen a Qatar Airways végzett 85,8 százalékkal, a harmadik a KLM 85 százalékkal, a negyedik az ANA, az ötödik pedig az Aeroflot lett.

A hálózatüzemeltetést, vagyis a cég és alvállalkozói, valamint leányvállalatai üzemét együttesen vizsgálva a Flightglobal statisztikái szerint a Qatar Airways lett a legjobb, a járatok 85,8 százaléka volt pontos, a második helyezett KLM mindössze 29 ezreddel maradt le az első helyről.

A harmadik helyre az ANA került 25 századdal elmaradva, a legjobb három cég tehát 85 százalékon belül végzett. A Delta ebben a szegmensben negyedikként 84,3 százalékos, az Alitalia pedig ötödikként 83,2 százalékos eredménnyel büszkélkedhet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Tavaly ebben a kategóriában az Iberia végzett az első helyen.

Fotó: Ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A fapados szegmensben rendkívül kiélezettnek bizonyult a verseny, végül a brazil Azul és az Iberia Express századszázalékra azonos, 86,47 százalékos eredményt ért el.

A második helyezett amerikai Spirit ettől jóval elmaradva 82 százalékos pontosságot mutatott fel a tavalyi évben, az indiai IndiGo pedig 81,1 százalékkal a harmadik helyen végzett.

 

Tavaly szintén az Iberia Express volt az első helyezett, akkor 91,7 százalékkal verték a mezőnyt, az Azul akkor harmadik lett 84,4 százalékkal.

Az OAG szintén elkészítette saját összeállítását a beérkezett adatok alapján. A társaság nem tesz különbséget alvállalkozókkal, vagy azok nélkül üzemeltetett járathálózat között, a légitársaságokat fapados és hagyományos, hálózatos üzemelési forma szerint különböztetik meg.

Ez alapján az OAG listáján az első helyet a panamai Copa Airlines szerezte meg 89,7 százalékos eredménnyel, a második az airBaltic lett 89,17 százalékkal, a bronzéremnek pedig a Hong Kong Airlines örülhetett, járatainak 88,1 százaléka volt pontos.

Fotó: AIRportal.hu

A fapadosok között az OAG is az Azult hozta ki győztesen 85,2 százalékkal, de az Iberia Express náluk a fapadosok felsorolásában nem szerepel. Ebben a kategóriában náluk a második legpontosabb cég a Jetstar Asia, a harmadik pedig a japán Solaseed Air lett.

Az elemzőcég a repülőterek szempontjából is vizsgálta a járatokat, az 5 millió induló székkapacitás alatti kategóriában Minszk (92,3 százalék) nyújtotta a legjobb teljesítményt, az 5-10 milliós sávban Panamaváros vitte a prímet 91,1 százalékkal. A 10 és 20 millió közötti kategóriában Oszaka (88,2 százalék), a 20-30 milliósban Moszkva-Seremetyjevó (87 százalék) a 30 millió fölöttiben pedig Tokió-Haneda (85,6 százalék) volt a legtöbb pontos járatot kiszolgáló repülőtér.