A KLM vezetője és az Eurocontrol főigazgatója is hatékonyabb légiforgalmi irányítást akar Európában, különben több százezer utas nem fog tudni utazni. A KLM arra is hajlandó lenne, hogy a gyorsvasutak építését támogassa.

Pieter Elbers és Eammon Brannan a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli éves közgyűlésének egyik panelbeszélgetésén hozta szóba a témát.

A KLM vezetője szerint ma Európában a legnagyobb problémát nem a repülőtéri kapacitáshiány, hanem a légiforgalmi irányítás és az ATM rendszer alacsony hatásfoka okozza. Mint mondta, ha autóval megyünk Amszterdamból Spanyolországba, akkor nincsenek határok, de repülővel közlekedve határokba ütköznek.

Nincs egységes európai égbolt, ez rengeteg késést és felesleges környezetszennyezést okoz, mert a széttöredezettség miatt éves szinten eurómilliókat költenek plusz kerozinra.

Pieters Elbers, a KLM vezérigazgatója. Fotó: KLM

Eammon Brennan, az Eurocontrol főigazgatója el alátámasztva azt mondta, az egységes európai égboltnak (SES) már régen meg kellett volna valósulnia, de a nemzetállamok és a légiforgalmi irányító szolgálatok blokkolják. Azonban az európai légiközlekedés jövőjének az a kulcsa, hogy a SES-en keresztül képesek lesznek-e hatékonyabbá tenni az irányítási rendszert.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ha ez nem sikerül, akkor a a tavaly tapasztalt, járatonkénti átlagos 49 perces késés a sokszorosára fog emelkedni, sőt, nem tudják majd az összes járatot kiszolgálni, 160 millió utas nem tud majd elutazni, a nyári időszakban pedig 63 százalékkal nő majd a késések időtartama.

Illusztráció. (Forrás: Eurocontrol)

Pieter Elbers az európai kapacitáshiánnyal kapcsolatban még azt mondta, a repülőtéri slotokkal való kereskedelmet nem, a slotmenedzsmentet azonban nagyon jó megoldásnak tartja. Hozzátette: ha sikerülne felgyorsítani a ma még lassú vasúti beruházásokat, akkor a KLM kész arra, hogy egyes útvonalakon támogassa a gyorsvasutak terjedését, mert ezzel nagy terhet lehetne levenni a légitársaságokról és a kapacitáshiánnyal küzdő repülőterekről.