” Megy a magnó? Igen ? Rendben, futó ki, lista leszállás előtt” – vezényelt Gurály Béla kapitány, miközben Söjtöri Zoli – akkor még csak első tiszt – a jobb ülésben még jobban megmarkolta a szarvkormányt. “Folyamat elindult, három zöld, csap semleges, orrkerék kis szög…” Alattunk pár száz méterrel echte német lomboserdő suhant egyre gyorsabban, a Malév TU-154-ese egy-egy sötétebb termikes folt felett kissé megremegett, orra nyílegyenesen mutatott a pár kilométerre lévő frankfurti bal pálya felé. “80 százalék” – kiabálta Söjtöri a fedélzeti mérnöknek, aki csavart egy kissé a tekertyűkön. “65, 75..” . – süldő riporterként hihetetlenül élveztem az egész felhajtást, három ember remek együttműködését, a vezényszavakat, utasításokat, a száguldó eseményeket. Olyan volt, mintha egy elefánttal jártunk volna táncot négyesben, mintha egy megszelidített vadlovon lovagolnánk. “Swingower if You l…k to …it….” hirtelen a frankfurti torony reccsent fel a fejhallgatónkban. “Átmegyünk a jobb pályára” – szólt oda hozzám Gurály kapitány, Zoli pedig azonnal jobbra döntötte a hatalmas vasat. Elvillant alattunk az A3-as autópálya négy sávján száguldó autófolyam, egy másodperc erdő, aztán megint egy autópálya, az ötös, kamionok tucatjai cikkantak alattunk, immár keresztben, becsusszant alánk a fű, Zoli finoman megemelte a Tupoljev orrát, éreztük, ahogy szinte ráülünk a jótékony légpárnára, miközben kisimult alánk a beton és alig 4 másodperc múlva finom remegés tudatta: lent vagyunk, a Malév frankfurti járata megérkezett. ” Szép volt Zoli – mosolygott Gurály kapitány,díjazván a 100 tonnás tojásoskosár leheletfinom odasimítását a 250-nel vágtató betonhoz – , full sugárfék, “orrkerék nagyszög, fények gurulón” – pár perc múlva pedig már a rendszereket leállító kapcsolók csattogása töltötte be a pilótafülkét.

1993 szeptember eleje volt, az Éjszaki repülés c. rádióműsor bejátszásainak felvétele, melyet Márványi Péter szerkesztő barátommal készítettünk hihetetlen lelkesedéssel. Check listért jöttünk Frankfurtba és vissza Budapestre a 154-essel, hogy az őrült magyar rádiós riportertanonc – ez én volnék – főcímötlete megvalósulhasson és az adás az “in medias res” érzetével, a pilótafülke forgatagába vigye a hallgatót az első másodperctől kezdve. Persze hogy MALÉV-gépet pécéztünk ki, persze hogy 154-est – melyen ez volt az egyetlen utam, az is végig a pilótafülkében oda-vissza – , persze hogy megkaptuk az engedélyt és az egyedi, ingyenes jegyeket.
De hát akkor még a régi stílusú rádiózás zajlott,mindenféle médiaiskola nélkül, akkor még lelkesedésből, éjt nappallá téve készültünk az élőadásra. Akkor még Mécs Károlyt kérhettük fel a nyitó hangklipp Saint Exupery- írta részletének felolvasásához, akkor még rádiós autó járt sofőrrel, hogy este fél tízkor megvárjuk az utolsó 154-es mennydörgő leszállását, hogy “igazán hatásos lehessen a főcím”. Az lett, olyannyira, hogy rezegtek a stúdió ablakai és az egész keverés alatt Gurály meg Söjtöri tekintetét éreztem magamon: ha ők ennyire profik a maguk területén, ezt a tiszteletet irányukba viszonoznunk kell a műsorral. Az Éjszakai repülés általános siker lett, borzongató, gyönyörű, örök élmény, akárcsak nekünk a Tu 154-essel repülés és e két – sőt: a fedélzeti mérnökkel három – nagyszerű repülőember megismerése. A korszakra jellemzően, bár nem volt könnyű helyzetben már akkor sem, a Malév nem utasította el furcsa kérésünket, sőt. Később is segítségünkre volt, amikor a Malév hőlégballon-csapata az Egyesült Államokban versenyzett és ott lehettem a HA-LHB fedélzetén mint egyszemélyes tv-stáb.. Emlékszem, nem volt hely a turistaosztályon visszafelé, viszont a business kongott az ürességtől, nosza, megkaptuk VIP-jegyeinket és beültettek minket az orrban lévő bőrülésekbe. Gondoltam, ez csak a hely, végül is stand by jegyünk volt, itt volt üres hely, kapunk egy ványadt szendvicset és valahogy csak kibírjuk az óceán feletti pazar napfelkeltét.De a Malév akkor is: MALÉV volt. Hihetetlen felszállást produkáltunk Newarkról, meredek,dárda-szerűen dinamikus emelkedőfordulóval, aztán Manhattan kb. másfél kilométer magasból keresztben alattunk,az egész szigetet láttuk minden felhőkarcolójával és forgatagával, újabb elegáns forduló, majd egy felhő – és vége volt a látványnak. “Mit óhajt Gróf úr” ? – tette elém a Malév gyönyörű stewardesse a business class menükártyáját, amint a 767-es egyenesbe jött és felért az utazómagasságra. Ránéztem egy 10 napos forgatás minden élményével meg az elmúlt percek csodálatával eltelve és csak visszakérdezni tudtam: “Maga szerint ezek után…. óhajthatok én még itt bármit is ” ?

Ettől kezdve aztán – persze már fizetős utasként – jöttek az Amszterdamok, a párizsi látogatások, jó pár stockholmi út, egy rakat London… soha nem felejtem el, amikor a vezető légiutas kísérő derűsen közölte egy amszterdami felszállás előtt, hogy “szeretettel üdvözöljük önöket a Malév 663-as MOSÓGÉPÉNEK fedélzetén”, persze kitört a nevetés…. volt pici Fokker 70-es élmény tornyos gomolyfelhőkkel Hamburgba, volt 737-600-as hazarepülés mínusz 66 fokkal odakint…. meg volt ajándék 767-es megérintés a hangárban, amikor a hosszútávú próbajáratok zenei csatornáit barátilag összeállítottam Meleghegyi Tamás barátomnak, aki azzal fogadott: fizetni nem tudunk, de kívánj valamit.Nem akartam mondani neki, hogy maga az, hogy az ember a Malév 767-esére – még ha csak a próbajáratokra is – zenét szerkeszthet,maga az ajándék. Kértem egy hangárlátogatást, hadd nézzük meg a 767-est minden porcikájában – és sem előtte, sem utána nem voltam futóműaknában a gépben, meg konyhában, meg pilótaszékben meg csomagtérben, hajtóműben, meg ki tudja még hol….. de akkor igen, jó 3 órán keresztül. Lehet ezeket a MALÉV-élményeket elfelejteni ?

Furcsa az ember hangulata. Péntek reggel megszűnt a Malév. Tényleg olyan, mint amikor meghal valaki. Az ember nem hiszi el. Ugyan, vicc, na ne már, kimegyek Ferihegyre – az életben nem lesz számomra Liszt Ferenc, mert ha Kármán Tódor Reptér vagy Oszeczky lenne, sokkal inkább el tudnám fogadni, bár nekem akkor is Ferihegy maradna – , szóval kimegyek, ne marháskodjatok, ugyan, lássuk, mikor bukkan fel az a jellegzetes sötétkék orrkúp, amikor a szpotter leereszti fényképezőgépét, hiszen “csak” a Malév jön meg…. biztonságosan, hűségesen, mint a saját kutyánk, aki hazatér, mert itt a helye, itt van otthon, ezekhez az ecseri dombocskákhoz egyszerűen HOZZÁTARTOZIK a fehérből kékbe váltó jellegzetes design, Söjtöri kapitány a “pici Boeingjával” ahogy tréfásan emlegette…..

Amikor péntek reggel infarktus-szerűen megszűnt a Malév,és rá alig két órára már maradványain marakodtak amúgy teljesen tisztességes fapadok, százmilliárdokról repkedtek a hírek, állásajánlatok özönlöttek a volt pilótáknak és stuviknak…. az ember rájön: megszűnt a múlt. Az egyik utolsó darab is elporladt. Nem lehet a festékben hinni – valós tartalom nélkül. Miként “az” a Rádió sem él már tovább, ahol még Márványi barátommal… lelkesedhettünk.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Másfelé folyik már az idő.Más normák, más korszak, más stílus. Baj lenne ? Próbáljuk visszacsinálni ?
Nem hiszem.A Malév ugyan meghalt – de a REPÜLÉS örök. Zavarna, ha Söjtöri kapitányt egy Travel Service vagy egy Ryanair-gépen láthatnám viszont ? Aligha.

Csak REPÜLJÖN…. hogy csak a vállalati nevet veszítsük. De a repülési kultúrát és mindazt, amit 66 éven át a MALÉV jelentett – soha ne hagyjuk feledésbe merülni.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!