A portugál szakszervezetekkel is megegyezett a Ryanair, így hamarosan aláírhatják a kollektív szerződést. Eközben kiderült, hogy a múlt heti földön alvós kép kamu volt, és lehet némi köze az érdekképviselet és a légitársaság közötti alkudozáshoz.

A légitársaság AIRportal.hu-hoz eljuttatott közleménye szerint a pilótákat képviselő SPAC szakszervezettel pénteken írták alá a megállapodást a bázisról való átirányítással és az előmeneteli rendszerrel kapcsolatban. A megállapodás minden, Portugáliában közvetlenül foglalkoztatott pilótára vonatkozik.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A többi, közvetetten, megbízási szerződéssel foglalkoztatott munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződés tartalmáról a Ryanair közlése szerint még október vége előtt megkezdődnek a tárgyalások.

A társaság közölte továbbá, hogy a héten hasonló szerződéseket írtak alá a brit BALPA és az olasz ANPAC pilóta-szakszervezettel, ezek szintén az összes, közvetlenül foglalkoztatott pilótára vonatkoznak. A cég még tárgyal a spanyol szervezetekkel, de reményeik szerint a SEPLA érdekképviselettel rövidesen megszületik a megállapodás.

Eddie Wilson, a Ryanair humánerőforrásért felelős vezetője a közlés szerint azt mondta, a Primera, a Cobalt Air, az Air Azur és a Small Planet légitársaságok csődje, illetve számos légitársaság bázisbezárása jelentős mértékben stimulálta a megállapodások megszületését, mivel a Ryanair alkalmazottai rájöttek, hogy az ír cégnél nagyobb biztonságban vannak, mint máshol.

A megállapodás előtt a Ryanair közzétette a malagai repülőtér biztonsági kamerájának felvételét, amelyen látszik, hogy a múlt héten általunk is közölt, a reptéren alvó hajózó személyzetről készült kép megrendezett. A társaság ugyanakkor még akkor Kenny Jacobs üzemeltetési vezető személyében elismerte, hogy a személyzetnek nem tudtak szállodát foglalni.

A Skift szerint a videó közzététele is a játszma része volt a szakszervezetekkel, így jobb alkupozícióba kerülhettek az érdekképviselettel szemben.