Ukrajnában egy repülőjegyek árusításával foglalkozó cég megkezdte a Malév csődje miatt hoppon maradt ukrán utasok kártalanítását.

A Kommerszant-Ukrajina című ukrán lap idézte a Kiy Avia cég közleményét arról, hogy megkezdte a nála vásárolt és fel nem használt Malév-jegyek árának a visszafizetését. Az ukrán cég közlése szerint a Malév csődje miatt több ezer ukrán utas nem tudta felhasználni repülőjegyét, és annak ellenértékét sem kapta vissza.

A lapjelentés szerint a fel nem használt repülőjegyek árának a visszafizetését a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) blokkolta. A nemzetközi szervezet belső elszámolási rendszerében történik a pénzmozgás a repülőjegy-értékesítő és a légitársaság között. A Kiy Avia közleménye szerint a cég az IATA Ukraina számlájára utalta a jegyeladásból származó bevételt. A Malév csődjének a bejelentése után azonban az IATA Ukraina nem volt hajlandó visszafizetni a jegyeladó cégnek a fel nem használt repülőjegyek árát a szállítmányozó engedélyének a hiányára hivatkozva.

A Kiy Avia bírósághoz fordult annak a kimondását várva, hogy az IATA Ukraina rendezze a Malév-járatokra eladott és a magyar cég megszűnése miatt fel nem használt repülőjegyek ellenértékét. A kártérítés összegét az utasok kárbejelentése alapján határozták meg. Egy kijevi bíróság január 17-én kimondta, hogy az IATA Ukraina 149 ezer hrivnya (mintegy 4,3 millió forint) összeget köteles visszautalni, ami az utasoknak okozott kár összegének csak egy része, a fennmaradó hányadot a Malév ukrajnai képviseletének kell rendeznie.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!