A Tarom második (gyári) új Boeing 737-800-asát (YR-BGK) “Marea Unire” azaz Nagy Egyesülés névre keresztelik, ez Eugen Davidoiu, a Tarom vezérigazgatójának az agerpres.ro újságnak adott nyilatkozatából vált ismertté. A névválasztással állítólag a Tarom egyik részvényesének kívánságát teljesítették.

A névvel a közel 100 éve történt gyulafehérvári gyűlés eseményeinek állítanak emléket, melyen a románok megszavazták Erdély Romániához csatolását.

A repülőgépet időközben már át is festették a Tarom arculatába, a Boeing 737-es orrára jól láthatóan felkerült a Marea Unire név és a román címer. (Fotó: Peter Bowler/Facebook) | © AIRportal.hu

A repülőgépet időközben már át is festették a Tarom arculatába, a Boeing 737-es orrára jól láthatóan felkerült a Marea Unire név és a román címer. (Fotó: Peter Bowler/Facebook)

A vezérigazgató szavaiból az is kiderült, hogy a gép május 25-én hagyta el a Boeing Seattle-ben működő üzemét, majd Nagy-Britanniába repült átfestésre, ezt követően június elején csatlakozik a légitársaság flottájához.

Az ominózus nyilatkozat május 24. hangzott el, amikor az első új Boeing 737-800-as (YR-BGJ) megérkezett Bukarestbe és azt bemutatták a nagyközönség számára.

A román Pro Tv híradója és cikke arról számol be, hogy a román nemzeti légitársaság vezérigazgatója nem nyilatkozott a repülőgépek bérleti díjáról, viszont cégen belüli információból kiderült, hogy a gépek egyenként 365 ezer dollárjába kerülnek havonta a Taromnak. A bérleti szerződés 10 évre szól.

Hirdetés

A gépek eredeti megrendelője a török Pegasus fapados légitársaság volt, mely a törökországi turizmus és légiközlekedés visszaesése miatt mondott le róluk. A vadonatúj gépek átfestésére azért volt szükség, mert az első gépet már a gyárban befestették a török cég arculatába, a második repülőgép pedig a Pegasus-sárga oldalkormány és a wingletek kivételével fehér színben hagyta el az amerikai gyárat.

A Boeingek egyosztályos elrendezésben 189 üléssel szerelték fel, de hamarosan átszékezik azokat. A két Boeing 737-800-as a nyugdíjazott A310-eseket fogja helyettesíteni a flottában. A szélestörzsű Airbusokat tavaly vonta ki a Tarom és hamarosan eladja majd a 97%-ban állami tulajdonban lévő légitársaság.

A Tarom gépei eddig nagyrészt folyókról és városokról kapták a neveiket, a “Marea Unire” név azonban magyar szemmel nézve egy súlyos történelmi eseményt jelöl, mely sértheti az erdélyi magyar utasokat. Ezért a névválasztást semmiképp sem nevezhetjük szokványosnak.

Szerző: Gyurka Zoltán, Kolozsvár

Hirdetés