Az Emirates Airline első Dubaj és Auckland között közlekedő non-stop járata távolság tekintetében a világ egyik leghosszabb járata lesz, de a technológiai fejlesztéseknek és a pontos tervezésnek köszönhetően az utazók a lehető legrövidebb idő alatt juthatnak el vele célállomásukra – közölte lapunkkal a légitársaság.

Emirates Boeing 777-22LR (Fotók: Emirates Airline) | © AIRportal.hu

Emirates Boeing 777-22LR (Fotók: Emirates Airline)

A légitársaság 2016. március 1-jén indítja el az első Dubajt Auckland-del összekötő non-stop járatát, ami az Emirates 39 európai, illetve 38 afrikai és öbölmenti állomását köti össze Új-Zélanddal, mindössze egy dubaji átszállással.

Az Emirates rugalmasan módosítható útvonalakkal, a hátszél erejének kihasználásával és az ellenszél elkerülésével csökkenti a repülőgép levegőben töltött idejét.

Ezzel, illetve az ausztráliai köztes megálló kiiktatásával, akár 3 órával rövidebb idő alatt képes teljesíteni a légitársaság a Dubaj és Auckland közötti távot.

Ez nem csak az utasok számára jó hír, ugyanis ezáltal – összhangban az Emirates környezettudatos működéssel kapcsolatos céljaival –, csökken az üzemanyag-felhasználás is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az útvonalon egy Boeing 777-22LR-t üzemeltet majd a légitársaság, ami kevesebb, mint 16 óra alatt fogja megtenni az Emirátusok–Új-Zéland távolságot, és 17 óra 15 perc alatt a visszautat.

„Az Emirates előnyben részesíti az innovatív technológiákat, és a legjobb gyakorlatokat használja fel a járatok működésének optimalizálásában. Az útvonalakat az időjárási és egyéb körülmények figyelembe vételével tervezzük meg annak érdekében, hogy csökkentsük a repülési időt, az üzemanyag-kibocsátást, de mindig szem előtt tartjuk utasaink és munkatársaink biztonságát, kényelmét” – mondta el Geoff Hounsell, az Emirates repülési operációt támogató szolgáltatásokért és légiforgalom-menedzsmentért felelős alelnöke. „Egy 14 ezer kilométeres út előkészítése komoly tervezést igényel, és izgatottan várjuk, hogy a gyakorlatban is bemutathassuk azokat a technológiai fejlesztéseket, amelyek kiemelkedő utazási élményt garantálnak ezen az új útvonalon is.”

A rugalmas útvonalak kialakítása a légitársaság számára nagyon fontos volt. Ebben az Airservices Australia és az Airways New Zealand kulcsszerepet játszottak. A Boeing 777-200LR típussal teljesített útvonal jelentős része az Ausztrália fennhatósága alá tartozó légtérben történik majd, az Airservices Australia – amely szervezet a világ légterének 11 százalékát felügyeli – pedig az utóbbi évtizedben szorosan együttműködött az Emirates-szel az utak optimalizálásában, és az Auckland-i járaton használt új technológiák gyakorlati felhasználásában.

Emirates Boeing 777-22LR (Fotók: Emirates Airline) | © AIRportal.hu

Emirates Boeing 777-22LR (Fotók: Emirates Airline)


„A szervezett követő rendszer – AUSOTS – már korábban is bizonyított, kiterjesztése pedig fontos előny az Emirates Dubaj-Auckland járata számára anélkül, hogy ez más Ausztráliába tartó járatokra bármilyen hatással lenne” – tette hozzá Geoff Hounsell.

„Számos légiforgalmi irányító munkatársunk és környezetvédelmi specialistánk vett részt az Emirates járat tervezésében, hogy kialakíthassuk a legoptimálisabb keleti és nyugati irányú repülési útvonalakat, amelyek összekötik majd a járatot a már létező Flex Track és UPR repülési zónáinkkal” – mondta Greg Hood, az Air Traffic Control ügyvezető igazgatója. „Az Airservices által kidolgozott útvonalak jelentős üzemanyag-megtakarítást jelentenek az Emirates-nek, mert csökkentik a károsanyag-kibocsátást és jelentősen rövidítik az utazás időtartamát az útvonalak szezonális és napi változatainak nyomon követésének, illetve a kedvező szélirányok kihasználásának köszönhetően.

Az Airways New Zealand operációs vezérigazgatója, Pauline Lamb szerint a légiforgalmi irányítók nagyon várják az Emirates járat érkezését a régióba. A vállalat évente 1,2 millió légi műveletet felügyel, Új-Zéland, a Csendes-óceán és a Tasman-tenger légterein át, 30 millió négyzetkilométernyi területen. A vállalat légiforgalmi szakemberi biztonsággal irányítják majd az extra hosszú járatot az első és az utolsó órákban, és legjobb, leghatékonyabb támogatást nyújtják majd a repülőgép számára. „Az Emirates számára az Airways New Zealand üzemanyag-hatékony beérkezési útvonalakat kínál kiemelkedően hatékony UPR mellett, amely magába foglalja az útvonal módosításának lehetőségét a repülés ideje alatt. Ennek köszönhetően az Emirates mindig a leghatékonyabb és leggyorsabb megoldást választhatja” – nyilatkozta Pauline Lamb.

A Boeing 777-200LR ugyanolyan szárnyfesztávolsággal rendelkezik, mint a 777-300ER, de képes akár 8400 tengeri mérföld teljesítésére, továbbá 266 utast tud fogadni. A non-stop járaton 13 légiutas-kísérő és 4 pilóta teljesít majd szolgálatot a pihenő idők betartása érdekében.

Az Emirates flottája 249 szélestörzsű repülőgépből áll, közöttük 74 kétemeletes Airbus A380-assal és 155 Boeing 777-essel, amelyekből összesen 10 darab a hosszú távú Boeing 777-200LR.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!