A tel-avivi reptéren becsapódott jemeni rakétára válaszul az izraeli légierő csapást mért a jemeni főváros légikikötőjére, amelynek következtében a Yemenia ott parkoló két Airbus A320-asát és egy A330-asát elveszítette.

A jemeni hatóságok a támadás okozta károk miatt leállították a repülőtér működését.

A közösségi médiában megosztott felvételek szerint a légitársaság 7O-AFE lajstromjelű Airbus A330-200-asa, valamint az 7O-AFA és 7O-AFC lajstromjelű A320-asai kaptak találatot, amelyek kigyulladtak és kiégtek.

Míg utóbbi már hónapok óta állt a repülőtéren, előbbiek a napokban még járatokat teljesítettek, ugyanakkor egyes értesülések szerint a repülőtér és a gépek felett is a húszi lázadó csoportok vették át az uralmat. A felvételeken az Airbusok mellett egy lángokban álló Il-76-os szállítógép is látható. Az eseményről a közösségi médiába mesterséges intelligencia segítségével meghamisított fényképek is felkerültek.

A légitársaság a megmaradt repülőgépeivel próbálja fenntartani működését, és jelezte, hogy kártérítésért fog folyamodni a polgári repülőgépek kilövése miatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A tel-avivi repteret ért támadás miatt több európai légitársaság is felfüggesztette járatait a Ben Gurion repülőtérre a napokban.